Könyvecskék

2012.08.27. 21:37 | neovok | Szólj hozzá!

Love_Book.jpgA könyv jó dolog. A könyv a műveltség alapja. A könyvek azok, melyek tanítanak, szórakoztatnak, kikapcsolódást nyújtanak vagy éppen segítséget. Ezer és egy jellemzőt lehetne mondani, de nekem egy jut mindig az eszembe, ha arra a két egyforma, kézzel írott könyvre nézek a polcomon. Az a szó, az emlék. Az egyik az enyém, a másik övé.
Az idézett előszó így szól a mai napig:
”Hát ezt egy ajándéknak szántam. Ebben a verseskötetben megtalálhatod az összes versemet, amit veled/velünk kapcsolatban írtam. Ebben természetesen megvannak a jó és a rossz emlékek is.”
A tini kort mindenki ismeri. Ez a függetlenség, a lázongás, az éretté válás első cseppjeinek gyűjtő pohara. A fiatalság keresi a saját társaságát, élvezi, és egyben gyűlöli az életet, hisz most tapasztal meg új dolgokat. A tini kornak egyik legszebb korszaka maga a barátságok megkötése akár egy életre, és az ettől erősebb kapocs, maga az első nagy szerelem. Mint minden egészséges tini, Én is megtapasztaltam. Kézen fogva sétálni az utcán, összebújva üldögélni a padon, az első fagyi, amit együtt nyaltok el, az első csók. Igazán boldognak lenni. Az Én tinis szerelmi kapcsolatom abban az időben két szóval jellemezhető: bonyolult, de vakon boldog. Ragaszkodtunk egymáshoz. Bármilyen hibát is tettünk, mind csupán próbálgatás és kísérletezés volt. Szakítani, majd pár nap múlva megbocsátani úgy, hogy legközelebb ilyen nem lesz! De helyette más és más hibát generáltunk. Így természetes. Addig boldog egy fiatal párkapcsolat, amíg elég időt tudnak egymással tölteni. Ha valami nagy változás következik be a megszokott vonalon, képes felborítani mindent. És a legésszerűbb és legáltalánosabb mondatok rá, hogy fiatalok vagyunk! Szeretlek, de ez így nem működhet tovább! A távolságot nem bírom!
A fiatal szív amilyen gyorsan képes megtörni, oly hamar alkalmazkodik és összeforr, majd megtelik újabb boldogságot adó érzésekkel. Az első szerelem mindig véget ér, de örökre emlék marad! Ez egy nagyon szép mondás, mert igaz. De mint minden igazságnak, ennek is van számtalan erre rácáfoló változata.
Minket a boldogságból a könyörtelen szakításig sodort a távkapcsolat. Elkerültem egyetemre, ő pedig a gimnáziumban maradt! Nehéz döntést kellett hozni, mert mindkettőnket őröl a megváltozhatatlan valóság, hogy nem lehetünk együtt. És igen, a szakítás gondolata győzött minden felett. Csúf és önző volt. Rákényszeríttet minket a külön utakra, de furfangosabbak voltunk, mint az sejtette volna. Mindkettőnknek volt egy-egy teljesen egyforma üres könyve, melyet egymásnak akartunk ajándékozni teli írva saját verseinkkel. Nem tudtuk befejezni.

Szakításunkkor Ő nekem adta az övét. Teljesen váratlanul ért a dolog. Ott ültem a buszon, kezemben a könyvecskével és néztem rá. Szomorú volt az arca. Nem bírta megvárni, hogy integessek neki utoljára. Nem akart előttem sírni. Ahogy elindult a buszom, úgy néztem végig, ahogy elmegy. Csak a szél fújta szép hosszú barna haját. Nem nézett hátra, csupán a földre. Mire leszálltam, már végigolvastam minden lapot és betettem az enyém mellé. Nem akartam többet beleolvasni. Az enyémet is szerettem volna átadni neki, de oly sokáig vártam, hogy addigra már egy új fiú fogta kezét. Nem akartam ezzel megzavarni!
Évekkel később, mikor újra találkozhattunk élőben és beszélgethettünk arról, hogy mi történt velünk az évek alatt, a könyvecske helyett egy kék rózsát adtam neki, de nem fogadhatta el! Így került az ajándékom egy Mária szobor elé!

”Bármit is tettél, teszel, tenni fogsz, tudd, hogy igaz szerelemből szerettelek, szeretlek és szeretni foglak!”  /az utolsó oldalról/

Elhervadnak a rózsák 2.rész - A kulcs

2012.08.20. 23:51 | neovok | Szólj hozzá!

Pretty_Key_by_Shinigamigirl666.jpgA történetet ott hagytam abba, hogy főszereplőnk eltemette nevét és személyiségét. A gyász, új utat és látásmódot adott neki. Neve immáron három betűből állt „Neo.”, mely magyarul „újat” jelent. Végzett az általános iskolával és nevéhez hűn egy új élet felé indult, az ismeretlenbe, ahol tiszta lappal kezdhet egy másik életet. Következő megálló, a középiskola.

Egy falu, egy község, vagyis egy kisebb település sokkal zártabb, mint egy város. Mindenki ismeri a másikat. Így rengeteg ismerősöd és barátod van. A ballagás után senkit nem ismert Neo.! Kikerült egy ismert világból a városi életbe. Rengeteg ismeretlen és egy barát sem a közelben. Minden, ami új, az egyben lehet félelmetes is. Bekerült a közép suliba és egyetlen ismerős arc sem volt a közelben. Részben örült, hogy egy teljesen új irányból építheti föl karakterét. Senki sem tudja, hogy ki ő. Mikor leüt az új osztályában a helyére, nem nagyon beszélt senkihez, csak figyelte a többieket és kereste a szimpatikus arcokat. Az ajtó bezárult és egy tanár állt a táblánál. Mosolyogva üdvözölt mindenkit. A szokásos bemutatkozó beszélgetés végén megkért mindenkit, hogy egyenként menjen ki az osztály elé és mutatkozzon be. Hősünk gyomra összeszorult. Kiállni ennyi ismeretlen elé és ugyan mit mondjon. Pár variációt kitalált, hogy érdekessé váljon a többiek számára. Csak mondja a valódi nevét vagy tegye hozzá, hogy szereti a vicceket? Vagy előbb a lakhelyével kezdje… zavaros volt minden. Végül rá került a sor. Kiállt és annyit mondott:
”-Neo.-nak hívnak.”
Mindenki csak nézett. Nem értették. Még a tanár is visszakérdezett, hogy hogyan is mondta. Végül megmondta a valódi nevét, de hozzátette, hogy hogyan szereti, ha hívják! Így nagy izzadás és hebegés közepette köszönt az új világnak!

Teltek a napok, hetek és még mindig egyedül volt. Barátokat keresett, hogy lehessen kikkel megosztania mondanivalóját. Állandóan volt kedvese járt a fejében. Elkezdett verseket olvasni. Megszerette a francia szimbolistákat és Edgar Allen Poe írásait, majd idővel saját verseket írt, hogy kiadja magából az érzéseit. Sokat járt a dohányzóra és ott összeismerkedett pár felsőbb évessel, akik jó társaságot nyújtottak neki. Sokat voltak együtt. Most már volt értelme a szüneteknek. Egy beszélgetés közben följött, hogy menjen el suli után az egyikükhöz és mutatnak valamit, ami segíteni fog azon, hogy jobban érezze magát. Hát, marihuanáról volt szó. Félve szívott bele, de az érzés, amit adott, az leírhatatlan volt. Hazafelé és egész éjszaka ez járt a fejében. Milyen kellemes és furcsa érzés. Bele is keveredett ebbe a társaságba. Sorra jöttek a spanglik és a boldog érzetek. Segített kikapcsolni. A hiány, amit a gyász adott kezdett formát ölteni. Volt végre valami, ami feledteti az elfojtott bánatot.
Két évvel később járunk. A cannabis megszokottá vált a mindennapokban. Egy feketeruhás, hosszú hajú, metált hallgató, magába fordult fiatalt látunk. És lett egy igaz barátja. Ő is ugyan abból a községből való! Vele történt élete első berúgása.

Jól megvoltak együtt. Ketten voltak az elválaszthatatlan barátok. Megvolt a saját társaságuk. Hősünk abban viszont ugyan az maradt. Magányos és szeretetre vágyakozó. Nehéz volt társ nélkül minden napja. Sokszor ült szomorúan az erkélyén eg szál cigarettát szívva és vágyva azt, hogy újra együtt lehessen holt kedvesével. Már nem volt elég a cannabis, hogy elmulattassa a megszokott bánatot. Mindig mondogatta magában, hogy bárcsak rátalálna a szerelem és kiragadná ebből a rothadásra ítélt jelenképből!
A suliban két fiatal kiscsaj egyre többet nézegette őt és jó barátját. Sőt, egyikőjük még nagyon is tetszett a hosszabb hajú kishölgynek, de nem hősünk volt az. A fiatal lány mindkettőjüknek készített egy Tankcsapda Cd-t, mert valamivel föl akarta kelteni a figyelmüket. Az események jöttek egymás után, majd bekerültek a dinamikus kettes csapatba. Mindketten vidámak és csacsogósak voltak. Neo. mindig is időt álló dolgot akart alkotni, amivel rá tudnak emlékezni vagy hozzá tudják kötni. Kitalálta, hogy saját társaságot alapítanak és ez egy zárt közösség lesz. Összeszedik a suli összes rock zenét kedvelő fiatalját. A közösség megszületett és a nevük Acélhal lett! Egy bandán belül megszokott, hogy a tagok közül egyesek megtetszenek a másiknak. Itt is volt rá példa nem is egy. De ugorjunk egy picit vissza, még az Acélhal megalakulása elé pár héttel.
Volt egy koncert a közeli városban, ahova hősünk és haverja mindenképp el akartak menni és közben Neo. összeismerkedett egy lánnyal, akit nem érzett maga mellé valónak. Úgy gondolta, hogy majd a koncert napján elmondja neki, hogy nincs értelme egymással foglalkozniuk. Így is történt. Körülbelül tíz percre rá, hogy elbúcsúztak egymástól ott ült hősünk haverjával a város főterén, a padon és sört kortyolgatott. Hirtelen meglátták azt a két lányt a sulijukból, hogy ott sétálnak, és feltűnően őket nézik. Mikor már harmadjára sétáltak föl hozzájuk Neo. jó barátja oda hívta őket, hogy ha már ismerik egymást, legyenek négyen. Jobb társaságban. Elkezdtek beszélgetni, Neo. pedig csöndben figyelt egyre mélyebben. A barna hosszú hajú lány arca varázslatos volt. Soha nem csillogott olyan szépen a szeme, mint akkor. Hősünk zavarba esett, ahogyan ránézett. Nem értette, de nem tudta levenni róla a szemét. Természetesen, mikor rávetődött a lány tekintete, ő rögtön másfelé nézett és merengő arcot vágott, mint akit hidegen hagy minden! A koncerten remekül érezték magukat. Fiatalon egy lábrengető rock bandánál nincs is fölemelőbb érzés.
A koncert végén elindultak a buszmegállóba, hogy elcsípjék a legutolsó járatot hazafelé. Mikor beért a busz, fölszálás előtt Neo. adott egy csókot a barna hajú lánynak, majd beszállt a hazavezető járatra. A lányok, pedig gyalog haza. Nem értette miért, de nem tudta megállni azt a csókot. Végig ez járt a fejében. Még az nap este kapott is egy üzenetet a lánytól, hogy nagyon meglepte őt is a történtek.
Az események után két héttel vagyunk, ahol letisztázódott hősünk és a barna hajú lány között az érzelmi szál. Mint egy tini párkapcsolat legeleje. Édes, ragaszkodtok egymáshoz, ahhoz képest, hogy semmit sem tudtok a másikról. Na ez volt az az ok, ami elindította a változást.
Újra boldognak érezte magát hősünk. Mindenben támogatta a fiatal lány. Meg tudta vele osztani gondolatait és ez fontos volt számára. Könnyebb volt úgy beszélgetnie valakivel, aki megérti, és tudni akarja, mit is érez és gondol. Elmesélte neki azt is, hogy egy ideje marihuanával gyógyítja magát, hogy kikapcsoljon, és könnyebb legyen felejteni. Egyáltalán nem tetszett a lányka. Nagyon ellenezte a dolgot, míg végül döntés elé állította történetem szereplőjét. A lány annyit mondott, hogy vagy folytatja az eddigi életét és tegye tönkre magát úgy, ahogyan akarja. Legyen boldogtalan és nyomja el minden érzését, mint egy ön sajnáltató idióta vagy abba hagyja ezt az életmódot és mellette boldog lesz.

Minden változás nehéz! Főleg ha arról van szó, hogy a megszokást felégesd és lásd, ahogyan porrá ég és nem marad belőle semmi. A függőség valami iránt komoly dolog, de a leszokásnak, a változásnak vannak módszerei. Itt jelen helyzetben egy nő és annak szerelme volt a kulcs a boldogsághoz. Nehéz volt Neo.nak, főleg, hogy napokig nem is akart vele beszélni az a lány. Végül elhatározásra jutott. Nincs értelme annak az életnek, amit folytat. Igaz, pillanatnyi boldogság van, de az csak szer hatása alatt van. El kell fogadni a valóságot. Az elől nem lehet elmenekülni, hisz egyszer utol fog érni. A választás eldőlt és így a döntés megszületett. Egyik napon fölkereste a lányt és segítséget kért tőle. Megkérte arra, hogy feledtesse vele a múltat és segítse abban, hogy letegye a káros szert. A barna hajú lány örömmel, könnyes szemekkel megölelte és megcsókolta.
”Minden rendben lesz. Segítek!”

A szerelem többre képes, mint azt gondolhatnánk. Nem csupán érzelmeink fellegvára, hanem kulcs egy új élet ajtajához!

Kihívás: Cselekedj részegen

2012.08.07. 17:25 | neovok | Szólj hozzá!

drunk-monkey1.jpg"Az alkohol egyike az emberiség által leggyakrabban használt pszichoaktív drogoknak. Az alkoholfogyasztás szokása az emberi civilizáció kezdetei óta majd minden kultúrában megtalálható. Egyes kutatók szerint már a kőkorszaki emberiség is fogyasztott alkoholtartalmú italokat..." Mind tudjuk, hogy miről beszélek és hogy mennyire képes megváltoztatni cselekedeteinket az alkohol. Ahogyan ott feküdtem az ágyamban és forgott velem a plafonra ragasztott sok-sok neonfényes csillag. Elkezdtem nevetni. Eszembe jutott sok vicces emlék, és hirtelen megszomjaztam egy kis vízre. Kiestem az ágyból!

Az alkohol bizony feloldja a gátlásokat. Merészebbek és felszabadultabbak leszünk tőle. Én ezt tizenhét évesen tapasztaltam meg először az erélyemen egy cimborámmal, akit körülbelül egy éve ismertem. Nagyon erősködött, hogy igyunk, mert az jó és a szokásos tini duma. Hát legyen, belevágtunk. Este csöngetett is nyolc liter vörösboros kólával. Szűz gyomrom is ugyan csöngetett nekem, hogy ez sok, de igyunk, ha már megígértem. Kiültünk az erkélyemre, felszisszent az üveg kupakja, halkan pezsgett a pohár tartalma és a kedvünk is kezdett szétfolyni. Aki alkoholt iszik, méghozzá sokat, annak két dolog indul be a szervezetébe. Az egyik a pisilési inger. Már untuk, hogy a földszintre rohangáljunk fölváltva, így egy vigyorral a balkonon túli messzeségre bólogattunk. Le az erkély széléről, ahogyan illett. A másik pedig, ami beindul, az pedig a hányinger (főleg ha a boros kóla mellé becsusszan egy üveg pezsgő). Mit volt mit tenni, az is leindult a mélybe a vizelet után. Emlékszem, hogy ebben az időszakban volt egy lány cimborám életében, aki nagyon bejött neki. Mit is említettem korábban? Igen, az alkohol bizony feloldja a gátlásokat. Így elhatároztuk, hogy éjnek idején elmegyünk énekelni neki az ablaka alá. Józanon öt perc az út tőlünk a lány ablakáig, hát abban az állapotban picit több volt. Mikor odaértünk énekelni ugyan nem ment a dolog, így csak nemes egyszerűséggel a nevét hajkurásztuk, míg ki nem jött. Ez volt az olcsóbb módszer. A többire nem emlékszem. A következő kép, hogy elköszönünk egymástól cimbimmel. Nyújtom a kezem. Ő is, majd fél úton a kézrázás mozdulatában fölfelé mutat, majd azzal a lendülettel hátrafordul és kiadja magából a maradék gyomortartalékát. Azóta nagyszerű barátok vagyunk. Az alkohol közelebb hozott minket. Az ilyen estéket sokszor megismételtük abban az időszakban.
Tehát az alkohol a szerelemben tud orvos lenni. Van egy sztorym, melyben a pia egy lányból mindent kihozott és diszkréten tálalta nekem. Gimis barátnőm eljött hozzánk vendégégbe úgy hogy ott is alszik. Valamilyen ünnep volt. Talán Szilveszter vagy Karácsony..., inkább szilveszter. Nekem valahogy itthon mindkettő egyforma. Nagy családi összeülés volt. Az asztal hatalmas. Körbe mindenki. A teríték jó hogy épp elfér. Az elején ugye az ételé a főszerep. Alkohol csak kezdő feles formájában jelenik meg. Majd ahogyan telik az ember gyomra, úgy váltják föl egymást az étkező tartalmai is folyékonyabb dolgokra. Előkerül a jól lakott ember kenyere, a sör. A húsok királya, a bor. A koccintás (és groteszk formájú arcok)bajnoka, a pálinka. Természetesen vannak még másféle iható állapotú dolgok is. Itt jelen esetben meggy likőr. A kis hölgynek nagyon bejött a likőr. Ha abba is szerette volna hagyni egy pihenő időre, valaki mindig teletöltötte poharát egy újabb és újabb koccintásra. Mindenkinek remek hangulata volt. Természetes dolog, hogy egyszer mindenkinek ki kell mennie a mosdóba, ő sem volt ez alól kivétel. Ez nem is volt fura, csak az, hogy embertelenül sokáig volt benn. Megnéztem mi történhetett ugyan, és hát látom hogy szegénykém térdelve próbál megszabadulni minden démonától. Egy kis szervizelés után fölvittem a szobámba, majd kimentünk az erkélyre, mert azért csak hidegebb a levegő odakinn. Várjunk! Nem is volt hideg, hisz pólóban voltunk. Na mindegy, attól még ünnepeltünk és jó idő volt odakinn. Leültem egy székbe, ő pedig oda térdelt elém és a fejét az ölembe tette, mert úgy kényelmesebb volt szegénynek. Kellemesen elbeszélgettünk, majd mondtam neki, hogy "- Szeretlek!" És mire kimondta, hogy "Én is szeretlek!", addigra meg is erősítette azzal. hogy mindent kitálalt. Eddigi életem során csupán egyszer hánytak le, az is a barátnőm volt.
Eszembe jutott egy másik volt barátnőm. Itt nem igazán róla, inkább rólam lenne szó. A kapcsolatunk nem volt valami fényes. Olyan fél év után már nem voltam szerelmes, ő viszont annál inkább. Nem tudtam vele szakítani. Számtalanszor sikerült pár napra, de valamiért mégis két évig egymás oldalán voltunk. Mondom a példát! Mondjuk egyik reggel úgy keltem, hogy kibírhatatlan ez az állapot. Én nem tudok kényszerből valaki mellett lenni, így azonnal szakítani akarok. Sikerült is, volt belőle nagy veszekedés. Mikor valakivel szakítanak, általában a haverokkal összeültök és isztok rá egy nagy áldással. Igen ám, de mikor részegen találkoztunk, valahogy mindig egymás ágyában kötöttünk ki, reggel pedig a kínos ébredés, hogy még mindig ebben az állapotban vagyok. Ő viszont nyugodtabban ébredt, mert részegen azt mondtam, hogy szeretem. Nem vagyok büszke erre az időszakomra. Szánalmas voltam, hogy csak szexelni akartam vele és kész. És ez az alap történet kísérte két évig kapcsolatunkat  rengeteg variációban. Végül meglelte az igaz szerelmet és örülök, hogy boldog. Igazán megérdemelte utánam!
De ha már a részegen elkövetett beszélgetéseknél tartunk, akkor álljunk is itt meg. Olyan állapotban nagyon megered az ember nyelve és gondolkodás nélkül képes olyan dolgokat mondani, melyekre másnap csak fejfogással tud reagálni! Van rá példám. Például, amikor azzal a lánnyal voltam kapcsolatban, aki el akarta velem hitetni, hogy terhes tőlem. Egy ismerősünk házibuliján voltunk és hát, folyt a pia rendesen. Kinn ültem pár ott megismert arccal. Éppen sörrel koccintottunk valami poénra, amikor meghallottam, hogy a jelenlegi párom a barátnőjének mutogatja az ujját, hogy már képzeletben ott érzi a gyűrűt. Rám nézett és mosolygott.  Átfutott az agyamon, hogy Én ilyet mondhattam neki, hogy feleségül veszem őt? És a válasz: igen!  Nagyon sajnáltam. Gyászos időszakában érkeztem életébe és nagyon sajnáltam. Senkije nem volt és teljes mértékben rám támaszkodott. Boldoggá akartam tenni, így elejtettem azt a mondatot, hogy ha majd ott tartunk, el tudnám képzelni mellette az életem. Hát, a korábban említett történettel összetéve, nem ő volt az igazi!
A részegségnek is vannak fokozatai! Van az a spicces állapot, amikor mosolygóssá válik a hangulata az embernek. Bizsereg mindene és mozgáskoordináció, hát hogy is mondjam, hibákkal teli. Elmagyarázom mire is gondolok. Egy barátnőm egyszer megtudta tőlem, hogy a vodka a gyengém, így leitat engem. Igen ám. Fel is készült mindennel, csak egy dolgot csinált rosszul. Ő nem bírta az alkoholt és ugyan annyit töltött magának mint nekem, és a beszélgetések közben gyorsabban megitta a pohara tartalmát, így magának többet töltött, mint amennyit Én ittam volna. Azt vettem rajta észre, hogy jobban csillog a tekintete és elpirosodik az arcocskája. Megkérdezte, hogy minden rendben van-e, de ő csak mosolyogva rázta a fejét, hogy semmi baj. Idő közben elindult a mosdóba. Én még nem láttam spicces kiskacsát, de akkor igen. Apró lábaival befelé lépkedve, karokkal előre nyújtva indult a cél felé. Messziről néztem, ahogyan a fürdőben befordul jobbra kezet mosni és eltűnik a látóhatárból. Következő pillanat annyi volt, hogy látok hirtelen két kezet és egy vetődő hölgyikét, aki lecsap a háta mögött lévő törölközőre. Majd meg szakadtam a nevetéstől. Vannak aranyos pillanatai az ivásnak.
És így összegezve, csak azt tudom mondani, hogy közösség építő és önformáló hatása van egy közös iszogatásnak. Még nem hallottam olyan nagyszerű sztoryról, amin ne nevettem volna jó ízűen és ne lett volna a ludas maga az alkohol!
Majd elfelejtettem. Még tizenhét éves koromban a szomszéd - akinek a kertje az erkélyemről nagyszerűen belátható -  egyszer hozott át hozzánk egy nagy adag epret. Hatalmas szeműek voltak. Még Ő is nagyon büszke volt. azt mondta, hogy soha nem volt még ekkora a termése. Épp ott volt nálunk az a cimborám, aki megkóstoltatta velem a vörösboros kólát. Összenéztük és vissza fojtott nevetéssel fölmentünk a szobámba azzal a válasszal, ahogy nem kérünk egy fia epret sem abból a tálból.

Vagyis megfigyelhetjük, hogy az alkohol bár az agysejteket pusztítja, de a gyümölcsökre növesztő hatással van!

1 verses bejegyzés

2012.08.02. 22:39 | neovok | Szólj hozzá!

dark-art-photos.jpg

 Mielőtt elfelejteném


Kapd föl a fejem, mielőtt elfelejteném
Tompán hallak még
Most minden zavaros úgy, mint egy álomkép
Egy felhő köröz fölöttem és az ernyőm épp
teli lukakkal rég
Mint egy fényes csillagot az ég
Úgy rugdal eléd
Úgy rúg le eléd


Hangod hallom, a szívem örömében felsóhajt

De ezt senki sem tudja
Kérlek húzz fel titokban a mélyből
És ő megdobban
Neked megdobban
Ezt senki sem tudja, de neked megdobban


Hát kapd föl a fejem, mielőtt elfelejteném

Tompán hallak még
Hogy minden zavaros úgy, mint egy álomkép
Fonj át karjaiddal és én veled leszek
Mindig, csak veled!

A szerelem és a lepkék

2012.03.28. 14:35 | neovok | Szólj hozzá!

Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy a szerelmet hogyan is lehetne kézzel fogható magyarázattal szavakba önteni. Mihez lehet hasonlítani, mihez lehet ugyan társítani ezt a gyönyörű érzelmi szimfóniát? Mindannyian életünk során legalább egyszer már megtapasztaltuk az ízét, azt a lágy puhaságát. A színét, melynél szebbet nem is láthatnánk. Találtam egy érdekes megközelítést, mely kézzel foghatóbbá teszi... 

Próbáltál valaha lepkét fogni? Nem könnyű, sőt, kifejezetten nehéz. Nagyon gyors a drága, a legváratlanabb pillanatban rebegtet egyet a szárnyain, és már el is repült. Ha követed, mindenféle utakra vezet, és csak rajtad múlik, meddig folytatod a játékot.

Néha körbe-körbe futkosol. Vagy hol felfelé nyújtózol, hol lefelé, aggódva, óvatosan. Előfordul, hogy közben elbotlasz, csalán csíp, pocsolyába lépsz, de te kitartasz, mert tudod, hogy megéri a fáradtságot. Türelmesnek kell lenned, és hajlandónak arra, hogy a lepke vezessen. És ráadásul egész idő alatt le sem veheted róla a tekinteted, mert akkor szem elől tévesztheted a gyönyörűséget. De ha elég ideig vársz, és folyamatosan követed őt, ha hajlandó vagy bármelyik útra rálépni, csak hogy ne kelljen lemondanod a pillangóról, ha nem ijesztgeted hirtelen mozdulatokkal, de őszintén csodálod a könnyedségét, a szabadságát és a szépségét, akkor egyszer csak abbahagyja a repkedést. Ezen a ponton készen áll arra, hogy megpihenjen. Már nem zavarja a jelenléted, és rájön, hogy az nem fenyegető rá nézve, hiszen végig ott voltál, mégsem bántottad. Most egy rövidke ideig egy helyben fog maradni. Ez az a pillanat, amikor a kezedbe veheted a pillangót. Nagyon ügyesnek kell lenni: nem tarthatod túl szorosan, mert akkor összenyomod, nem tarthatod túl lazán, mert akkor újra elillan. Nem érhetsz a szárnyaihoz sem, mert akkor soha többé nem repülhetne, és így pont azt a szépséget veszítenéd el, amiért eddig fáradoztál.

Biztos oka van annak, hogy az angolszász vidékeken azt a semmihez sem hasonlítható, bizsergető, izgalmas, aggódó és egyben felemelő érzést, amikor épp beleszeretünk valakibe, így hívják: pillangó. Nem azt mondom, hogy a szerelemhez ennyi ügyesség, kitartás és önfegyelem kell, de igen. Nem mennék bele a vénuszi-marsi analógiákba, egy biztos: millióból egyszer fordul elő, hogy a dolgok maguktól csodálatosan alakulnak, egyéb esetekben (tehát mindig) egy kicsit igazítani kell az eseményeken.

Például nem lehet egy helyben ülni, és csak várni, hogy a legszebb pillangó berepüljön az ablakon. Muszáj kinyílni, új utakra bukkanni és új játékszabályokat felfedezni. És aztán be is tartani azokat, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A lepke akkor a tiéd, ha engedi, hogy a tenyeredbe vedd anélkül, hogy a szárnyaihoz érnél. Ez ám a mutatvány... Képesnek lenni kivárni, és képesnek lenni a nagy lelkesedésben annyira finoman, óvatosan összenőni az érzéssel, hogy megmaradjon a repülés is, a varázs is és a szépség is. Ahogy egy pillangónak sincs előre rögzített napirendje, a szerelmet sem lehet tervezni. Egyszerűen megtörténik. És egy nap, ahogy a szárnyait csodálva kilépsz a saját korlátaidból, kinyílik a szemed a szerelemre. Akkor a tenyeredbe veszed, és csak csodálod a szépségét. Érezni fogod, ott mélyen, egészen belül, hogy végre neked is van lepkéd, amit csodálhatsz, szerethetsz, aki türelemre és a szabályok tiszteletére tanít, új magasságokat mutat és sosem-volt helyekre vezet. És ami a legszebb az egészben: a lepkéd mindennél boldogabb, hogy te vagy neki.

"A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb."
/Simon András/

 

Angyal mesék

2012.02.26. 23:04 | neovok | Szólj hozzá!

Életünk során egyszer biztos hogy utolér mindannyiunkat egy olyan érzés, mely valamiféle késztetést, vágyat gerjeszt bennünk valaki iránt. Amikor úgy érezzük, hogy bárcsak mindig ott lenne karjainkban és soha sem kellene neki búcsút intenünk, mert szüntelenül ott van, velünk. Egy rajongás, folyamatos vágy arra, hogy megérintsd, érezd az illatát, hogy tudd, ott van neked, mert vele sokkal színesebb és elfogadhatóbb minden. Megszűnnek a gondok általa és csak arra tudsz gondolni, amit az érzéseid diktálnak a szívritmusodba. Igen, egy ismerős jelenségről beszélek most. A szerelemről! Úgy érzem, hogy minden, mi eddig a múltamhoz kötött, folyamatosan kezd csupán emlékké válni, és egyre több üres lap tárul elém, melyeket Vele szeretnék megtölteni. A történet még várat magára, de itt egy kis előzetes, melyet lehet olvasni.

 

 Az érintésed éltet

 Az érintésed éltet
már régen vágytam rád.
Szellő hátról nézlek,
lágy dallam mostan száll.
 
Meglepődnél hogy most én,
mit tennék egy új csókért!
Az ajkaidnak íze lángja
benn ezernyi vággyal árad szét.
 
Karjaim átölelnek még,
hirtelen felpezsdül a vér!
Oly forró minden szó.
Búj hozzám most oly közel,
egy táncot járunk éppen el,
és érzem ez most jó!
 
Nem kell félned többé,
már rád találtam én.
A bú már váljon köddé
és verjél újra Szív!
 
 
"Csökkentsd a terhet, fuss új élet felé!"
 
 
 

 

Az önmegvalósításról

2012.02.03. 22:28 | neovok | Szólj hozzá!

 Egy szomorú történettel és egy bohém, mély gondolatokat ölelő verssel hagytam abba a blog írást. Most egy kicsit más témába szeretnélek elrepíteni, mely sokkal színesebb. Nem szomorúságról, nem lelki válságról, hanem ön megvalósításról és az egyén céljainak eléréseinek gondolatával szeretnélek megismertetni.

Mindenkiben felmerült már az a gondolat, hogy sikeres, gazdag és boldog akar lenni. Bizony bennem is. Ezt nem tagadom. Lassan vége az egyetemnek, és bizony gondolni kell arra, hogy hol fogok dolgozni, mennyit fogok keresni, mikor és hol veszek saját lakást és a többi ezzel járó dolog.
Úgy kezdődött, hogy ott ültem a buszon. Épp tartottam haza az egyetemről. Már körülbelül két hete nem voltam odahaza. Alig vártam, hogy anyum finom ételét ízlelhessem, a saját ágyamban aludhassak. Végre kikapcsolódjak. A buszon nem volt ülőhely, de nagyon nem is zavart, beálltam oda, ahol a babakocsikat szokták betolni. Abba a kis boxba. Elhelyezkedtem, bekapcsoltam egy kis Jazz számot a fülhallgatómba, lekönyököltem a boxban lévő korlátra és néztem a felszállókat. Ahogy ott elvoltam magamban és a gondolataimmal, egyszer csak ismerős arc került a látókörömbe. Egy hölgy volt az. Nem is gondoltam volna, hogy újra látom. Emlékszel a Féléletű hölgyre? Igen, Ő volt az! A haja az óta fekete és szebb ruhában van felöltözve. hónapok teltek el azóta, hogy beszéltem vele, és mondjak egy szebb hírt? A karjában volt a gyermeke. Ezek szerint visszament a babájához és újra együtt vannak. Csak néztem őket. Mosolyogtak egymásra, mint egy boldog anyuka és gyermeke. Egyik mondatára tisztán emlékszem. Azt mondta, hogy a gyermekét nagyon szereti, és mindig óvni fogja. Ahogy látom, ezt beteljesítette. Rá egy hétre újra láttam a buszmegállóban és előre köszöntem neki! Elsőre furcsán nézett rám, de ahogy megálltam mellette, láttam rajta hogy kis gondolkodás után beugrott neki, hogy ki is vagyok. Zavartan köszönt vissza. Mintha szégyellné, hogy újra találkoztunk! Megkérdeztem tőle, hogy van, hogyan alakult az élete. A babával minden rendben van-e? Eleinte fél szavakkal kommunikált, de később szerencsére feloldódott és nagyjából negyed óra múlva már teljes mondatokban tudtunk beszélgetni. Azt mondta, hogy elege lett abból az életszínvonalból, ami meghatározta az életét, így visszaköltözött a szüleihez, az élettársát pedig hanyagolta. Állítása szerint a vele folytatott beszélgetésem villanyozta fel a tekintetét önmaga felett! Megvalósította vágyait. Normális életet folytat. Dolgozik és azokkal az emberekkel megszakította a kapcsolatát, akikkel régen együtt volt! Jó érzés volt hallgatni a történetét. Ha bele gondolok, hogy csupán unalomból kezdtem el vele beszélgetni és ez hozta ki őt a fertőből…

Életünk során akadályokkal kell szembenéznünk. Sokszor érezhetjük azt, hogy a gödör legalján vagyunk, és hogy onnan bizony nincs ki út. Aki így gondolja, az ott is marad.  Sokszor van úgy, hogy valami vagy valaki által tudunk szembenézni a problémákkal, akkor elégeljük meg a jelenlegi szorult helyzetünket. Bizony nincs lehetetlen. Aki csak álmodozik, az nem fogja elérni azt, amit igazán szeretne, hisz csak álmodik, vágyakozik rá! Tenni is kell azért, hogy „A” pontból „B”-be eljussunk! Nem elég vágyni rá, célul ki kell tűzni, hogy márpedig meg akarom valósítani. Minden reggel, mikor felkelünk, adjunk hálát azért, amink van és gondoljunk arra, amit igazán meg szeretnénk valósítani. Ha ez megvan, csupán annyi a dolgunk, hogy egy utat megtervezzünk a cél elérésére. HA egy prostituált, drogos anya képes volt megváltoztatni az életét, akkor bárki képes lehet a sajátját megváltoztatni.
Ez a beszélgetés volt az, ami engem is elindított azon az úton, melyen megértettem, hogy csupán akarni kell és képesek vagyunk változtatni a jelenlegi helyzetünkön! Ez volt az a beszélgetés, mely egy új ismerőst eredményezett számomra, újabb jó cselekedetet és bizony, egy új látásmódot. Kellett ez, hisz eléggé magam alatt voltam. Kilátástalan volt a párkapcsolatom, az anyagi helyzetem és a diploma is. De fura módon két hónap alatt minden egyenesbe jött!

"Ne engem faggass, hogyan válhatsz íróvá,  hanem ha minden reggel úgy ébredsz, hogy csak az írás jár a fejedben akkor író leszel." /The Secret/

Gombolj be utoljára

2011.08.29. 20:39 | neovok | Szólj hozzá!

Új történetem nincsen, de magamból egy gondolatsort kiadok nektek!

 

 

 

 

 

 

 

Nem kell nékem fegyver,
hogy tudjam hol a helyem.
Mert a sörben áztatott kezemmel
egy bódult királyfivá lettem.
 
Magam fölött uralkodom.
Egy komló angyal vállamon
vigyáz rám és jó nekem.
Csókjától részeggé leszem.
 
Elmondanék még valamit!
húzz ruhát, egy alkalmit, mert
 
Táncolni megyünk
tök sötét szobán.
Ájultan borulunk
egymás nyakán.
Táncolni megyünk
csillagok nyomán.
Bókolni tudunk,
csókolni akarunk
oly ostobán.
 
Ennyi volt a szép románc.
Borotva kézben, nyakadon lánc.
 
 
 

Elhervadnak a rózsák 1.rész - A maszk

2011.07.12. 22:53 | neovok | Szólj hozzá!

Megérett a pillanat arra, hogy elmeséljek egy történetet, melyet csupán pár ember hallott tőlem. Találkoztam egy olyan személlyel, ki a szerelmét elveszítette egy baleset által. Iszonyú belegondolni, milyen érzés is lehet. Mélyen átérzem a fájdalmát! A történet nagyon régi, de két fiatalról szól, akik az élet adta legelső szerelmet dédelgették magukhoz!

Egy gyönyörű nyári délutánon találom magam, ahol látom a fiút. Fiatal, tele vágyakkal és reménnyel, kész a szerelemre. Egy ünnepség van a községben, mindenki kinn a téren és élvezik a kulturális programokat. Élő folklór zene, színjátszósok előadása, vásár a csarnokban. Épp a polgármester úr mond köszöntőt, örül, hogy ennyien érdeklődnek. Az ifjú ott áll a tömegben és épp a jégkásás-citromos italát szürcsölgeti. Már alig várja, hogy megkezdődjön a művészeti kiállítás. Még csak 14 éves, de már oda van a festészetért és a költészetért. Ahogy ott ácsorog és várakozik a bámuló emberek közt, meglát egy világosbarna hajú, vele egy korú ifjú hölgyet. Oda-oda pislog, vajon ki lehet az? Még sohsem látta. Ahogy figyelgeti, egyszer csak hátrafordul és pont ránéz. A fiú elvörösödik meglepődöttségében, zavarban van, de a lány rámosolyog, és gyorsan előre fordul. Megpattanhatott egy szikra a szerelem fáklyáján, hisz míg a polgármester beszél, addig ők állandóan egymás tekintetét keresték. Az ifjú kicsit kellette magát egész nap. Úgy tett, mintha tudomást sem vett volna a lány érdeklődéséről, de a nap végére a jégkásás kocsinál végre szemtől-szembe kerültek és a mosoly mellé egy „szia” is bekerült. Hirtelen nem tudtak miről beszélgetni, míg várták az italukat, így kézenfekvően magáról a jégkása darabolót nézve csodálták a fagyott víz aprócska darabjait. Jelentéktelennek tűnik, de nekik egy emlékezetes pillanat. Legalább létrejött köztük a kommunikáció. A kivis jégkását megkapva leültek egy zöld padra és beszélgettek, mindenféléről. Szerelem volt ez első látásra és külsőszemmel nézve, bizony közös volt az érdeklődési körük is. Együtt megnézték a várva-várt művész kiállítást. Volt ott mindenféle festmény. Mű a tájakról, állatokról és a művész aktuális érzelmeiről! A fiú félt elkérni a lány telefonszámát, de a kishölgy bátrabb volt, így megkérdezte:

„- Jól éreztem magam veled! Megadhatom a telefonszámomat?”

A fiú magában, hát persze, hogyne, ez az, hát igen, add csak meg, ez-az! Így végül számot cseréltek. A lány szüleivel volt vendégségben, a községben. Elég hamar haza kellett menniük. A lány elbúcsúzott egy öleléssel és sietve elindult az autójuk felé. A fiú állt és csak nézte a kis hölgyet. El volt bűvölve. Mikor látta, hogy elindulnak az autóval, szaladt a bokrokon keresztül az árokpartra. Nem ért ki időben, de a lány észrevette és hosszan visszaintegetett neki. Ennél szebb dolog még soha nem történt kis hősünkkel. Egy lány, akinek tetszik. Rögtön szerelmes lett, ahogy ebben a korban illik!

Elkezdtek smsezni és telefonálgatni egymásnak. Hamar megszerették egymást, pedig alig tudtak élőben találkozni. A lány szülei lejártak néha a községbe, így tudtak fizikailag érintkezni egymással. A fiú romantikus volt, így leveleket írogatott a lánynak. Később már postán is küldözgettek egymásnak rajzokat, hosszú szerelmes leveleket, verseket. A fiú nem tudta hogyan mutassa ki mérhetetlen szerelmét kedvese iránt. Mikor találkoztak, elvitte fagyizni. Sétálgattak, sokat nevettek. Mindenben megértették egymást. Bármit meg tudtak osztani a másikkal. Egymásnak voltak teremtve. A fagylaltot elnyalogatva a parkba értek és a kis hölgy már messziről mutogatott előre, hogy oda üljenek le. Igen, azon a padon pihentek le, ahol a legelső beszélgetésük elkezdődött. A fiú nem tudott tovább várni. Ölébe ültette szerelmét és az ujjára húzott egy gyűrűt, de nem akármilyet. Egy márka jel volt belevésve, amit a lány nagyon szeretett. Fülig ért a szája mindkét fiatalnak. Egymáshoz bújtak és hosszasan ölelték egymást. Náluk boldogabbat nem is lehetett volna találni abban a pillanatban!
A lánynak volt egy baráti társasága. Mint minden közösségben, náluk is volt egy nagymenő, akinek nem voltak határok kiszabva. Mindent megtehetett. Volt, hogy néha napján elmentek kocsikázni a városszéli utakon. A lány barátja ez nem nézte jó szemmel, hisz ezt a menő srácot már látta élőben és nagyon nem volt szimpatikus, és az sem, hogy jogosítvány nélkül kocsikáznak. A lány hiába mondta, hogy semmi bajuk nem eshet, a fiú nem hagyott. Végül abban egyeztek meg, hogy nem fog velük kocsikázni.
A lány anyukájának születésnapja volt. A megszokott levelek közé egy születésnapi üdvözlőkártyát is küldött hős szerelmesünk, amit meg is köszöntek telefonon keresztül. Másnap viszont furcsálta a fiú, hogy nem tudja fölhívni szerelmét. Gondolta, le van merülve a telefonja. Próbálta este is, de akkor is néma volt a vonal. Másnap feladott egy levelet, hogy azt biztosan megkapja. Továbbra sem volt válasz sem a telefonra, sem a levélre, sem az smsekre! A barátnője sem vette föl a telefont! Nem értette a fiú. Négy napig nem kapott választ, így az ötödik napon útnak indult iskola után, hogy meglátogassa kedvesét. Remegett a gyomra, minden baja volt. Vajon miért nem válaszol, vajon mit csinál, amivel megbántotta? Már a tömbház lépcsőin járt, amikor nagy levegőt vett, határozottan kifújta és odalépett a lány ajtójuk elé, majd bekopogott. Nem jött ki senki, így még egyszer és hangosabban kopogott. Hallotta, hogy valaki lépked az ajtóhoz. Mintha gombóc szorult volna a torkába, a szíve pedig majd k akart esni! Az ajtó kinyílt! A lány édesanyja volt az, és a szemei kisírva, haja kócos, gyűrött zsebkendő a kezében. Köszönt, majd intett a kezével hogy várjon, amíg visszajön. A fiú értetlenül állt az ajtóban! Semmi sem volt világos, minden olyan zavaros volt. Az anyja visszajött és a bal keze ökölbe szorítva. Megtörölte a szemét és az ifjúhoz dobott egy fényes valamit. Koppanása a földön oly kecses és tiszta volt. A fiú a földön kereste a róla lepattant valamit, közben pedig a lány anyját nézte, aki kiabálta neki, hogy menyjen haza, itt nincs keresni valója. Csak állt és kérdezni akart, de hangosan ráordítottak, hogy takarodjon és bevágta az ajtót az anyuka. Végül megtalálta azt a fémesen koppantó valamit a fiatal srác és rátekintve elfogta a félelem. Úgy ugrott rá, mint egy róka a zsákmányára. Felvette a földől és egy összenyomott, félig repedt gyűrűt látott. Olyan jel volt belevésve, amilyen a szerelmének a gyűrűjében is van. Nem értette mi van. Félt, így nem kopogott be, amúgy is csak az szűrődött ki, hogy bent valaki hangosan sír.
Tele kétségekkel és annál is több kérdésekkel haza indult a fiú. Egész végig markában szorongatta a meggyűrt gyűrűt és azon gondolkodott, vajon mi is történhetett ezzel a bizsu ékszerrel! Mikor haza ért, csak akkor kezdett kitisztulni az elméje, és elkezdett gondolkodni. Megpróbálta hívni újra szerelmét, de semmi. Utolsó esélye a lány barátnője volt. Csörgette a számát… és fölvette. Nem tudott más értelmes mondatot kinyögni, csak annyit, hogy hol van Gabriella, mi van vele? A lány próbált sírva válaszolni, de azt mondta, hogy pár perc múlva visszahívja és elmesélni. Az a pár perc maga volt a pokol. Rosszabb, mint az,a mikor senkit nem ért el. Hirtelen megcsörrent a telefon. A másodperc töredéke alatt gyorsan rányomott a hívás fogadó gombra és hallgatta, mi történt, és minden mondat egyre rosszabb, egyre kegyetlenebb és nyersebb volt bárminél. A lány elment autókázni a barátaival és balesetet szenvedtek. A lány kikapcsolt biztonsági övvel utazott és az ütközéskor a teste beszorult a műszerfal és az ülés közé. A gyűrű pedig azért néz ki úgy, ahogy, mert a kézfeje összetört és rányomódott az ékszer az ujjacskájára. A fiú összetört. Még mindig nem értett semmi. Miért nem szóltak neki? Miért hagyták ki őt mindenből? Talán nem volt joga ezt tudni? A barátnő nem tudott erre mit mondani. Nem tudták elmesélni, nem tudták hogyan adják a fiú tudtára!
Az ifjú nem tudta miért, a mai napig nem tudja megmagyarázni, hogy miért cselekedett így, de a barátnővel az óta sem beszélt és a szerelme házát sem látogatta meg. A temetésre sem ment el, hisz nem tudta mikor van. Később megtudakolta, hogy hol van eltemetve és meglátogatta elhunyt szerelmét.

Amikor megtudta a szörnyű igazságot, összetört legbelül. Nem tudta kivel megosztani bánatát, így magában próbálta feldolgozni mind azt, amit el kell temetnie. Magában volt és valahogy el kellett fogadni, hogy szerelmét soha többé nem fogja megölelni, és soha többé nem tud neki csókot adni. Már nem mondhatja a szemébe nézve, hogy „szeretlek”! A bánat és a gyász kegyetlen Úr, aki meg tudja viselni szenvedő alanyát. Hősünk szíve összetört és darabjaiból valami torz dolog született. Mindent eltemetett magában és a világnak nem mutatta bánatát, mely üvöltött belőle. Nem tudta feldolgozni, de szerencsétlenségére, a saját személyiségét is szerelmével eltemette, így született meg Neo.! Neo. az, akit a világ megismert. Ő mindenen keresztülnéz, semmi nem érdekli, vakmerő és nem bánkódik. Csak a pillanatnak él!

Neo. lett az, aki uralkodni kezdett a gyönge és megtört hősünkön. Ő volt az, aki által tovább élt az ifjú, új életet kezdve, szívében a nagy tátongó ürességgel!

”Egy személy képes ajtókat megnyitni, de egyedül a személyiség képes nyitva tartani őket”
/Elmer G. Letterman/

Varratlan szárnyakkal a kezemben álmodtam

2011.07.09. 22:29 | neovok | Szólj hozzá!

Emlékszem, hogy ott álltam a hegynek legtetején… egyedül. Tekintetem pásztázta a messzeséget, lelkem messze vágyott. Oly erősen akartam kiszakadni a valóságból, hogy bármire képes lettem volna!

Egy szebb s boldogabb világnak illatát lélegeztem be. Álmodom vagy valóság? Hirtelen a messzeség zord kék színe eltompult. Olyan volt, mint egy rózsaszín látomás, árva lélek vágyott bölcsője. Nyújtottam kezeim, csak had érintsem meg! Legyen az enyém!
Éreztem, hogy lágyan apró selyemfonalak körbefonnak, s húznak a megtestesült álom felé. Engedtem nekik. Lépéseim kecsesen vittek azon a pár lépésen, mely a zord, magasba furakodó hegynek szirtéjre vezetett. Megálltam! Egy utolsó búcsú ettől a kegyetlen világtól, mely sohasem fogadott be! Búcsú ettől a hiú világtól, mely arcomat maszkba kényszerítette! Búcsú mindentől, mely valaha is formálta életemet!
Úgy mondják, ha egy szív összetör, néha torzan forr össze, s tulajdonosa is torzzá válik. El kellett fogadnom, hogy az én szívem sajnos darabjaiból valami egészen mást hozott létre.
Most pedig így elmélázva gondolataimban elhatározásra jutottam. Miért is akarnék egy szebb s más világot, ha benne ugyan az a lélek maradnék! Nem új világra, nem más látomásra van szüksége a vándornak, hanem egy helyre, hol megpihenhet, hol békét s szeretetet kaphat!
Tárva voltak karjaim, a józan látomás várta, hogy magába fogadjon, de én csak álltam s néztem ki magamból! Számba vettem mindent, mi velem történt. Minden emlékkép egyszerre járt szemeim előtt. Vártam, hogy meghasson valami, visszatartson, de továbbra sem történt semmi. Csak álltam ott…, és döntésképtelen.

Egy cigaretta mellett elmerengve...

2011.06.30. 23:53 | neovok | Szólj hozzá!

 „Vágyom, hogy vágyak rá”! Valahogy mindig így kezdődött nálam minden szerelmi kapcsolat. Mikor üresnek éreztem a percet, mi eltelik fölöttem, azt akartam, hogy legalább egy ragaszkodó gondolat eljuttasson ahhoz, ami kitölti bennem a felcsapongó ürességet.

Az első szerelem olyan, akár egy egzotikus gyümölcs. Még sosem láttál olyat. Megcsodálod hogyan is néz ki, beleharapsz és a zamatos, lédús íze delíriumba áztatja az ízlelőbimbóid minden észlelési tartományát. Imádod, és nem is kell más, csak az… és mikor megválik tőled, keresni fogod. Nem éred be kevesebbel. Szükséged van rá. Ilyen a szerelem számomra.

Már hosszú ideje hiányzik. Hiába voltak futó kapcsolataim az életem során, és hiába volt bármi is, csak pillanatnyi fellángolásokkal tudtam életben tartani éhező vágyaimat. Azt mondják, hogy a szerelem jön magától, hiába is keresed és vágysz rá. Parancsolni nem tudsz neki. Mikor kedve támad rád, megtalál!
Mikor az ember ráér gondolkodni, kicsit leülni és kiszakadni a minden napok szürke monotonjaiból, van ideje visszaemlékezni és rendszerezni, mi milyen hatással volt és mekkora jelentőséggel bír. Ha megkérdezik tőlem, hogy „Milyen kék is volt a tenger”, csak azt tudom válaszolni, hogy ragyogott csiszolt kék gyémántként, de oly hamar salakká vált! Bármiről lehet szépen emlékezni, hisz mindig ezzel jönnek a magukat bölcsnek nevezett emberek. Minden rosszban van valami jó vagy Nézd a jobbik oldalát. Persze… ezek azok a szelektáló képességek, melyek segítségével megpróbáljuk könnyebben elfogadni azt, ami megtörtént és pozitívan látni a holnapot…

„Az igazi vég, a megbékélés, az élet kezdete.” /Raana Raas/

A Féléletű Hölgyről

2011.05.07. 20:29 | neovok | Szólj hozzá!

Életünk során különböző emberekkel találkozunk, hisz nincs két egyforma ember. Általában a látszatról ítélünk meg másokat! Ha sétálunk, mondjuk az utcán és meglátunk valakit, rögtön az előítéletein áldozatául esik az illető, legyen szimpatikus vagy épp ellenszenves. Minden azon dől el, hogy számunkra ki milyen hatással van ránk az első találkozáskor!  Személyiségünk igénye néha olyanokat zár ki a látók szögünkből, kikkel lehet, hogy épp a legjobb beszélgetésünk zajlana. Lehet kellemesen vagy épp ellenkezőleg csalódni a másikban.  Igen, most épp e gondolatmenettel kapcsolatos sztoryt szeretnék elmesélni neked!

Hétvégente, mikor hazaérek, nekem az első hogy a családommal beszélgessek, de másnap este a haverokkal találkozunk valamelyik pubban. Ez a történet is egy hétvégén történt!
Két barátommal kimentünk iszogatni az ivóba. Kiültünk a tornácra a fapadokhoz. Szokásosan söröztünk (Én a sörök szentjét, Tuborgot ittam) és jókat nevettünk egymás élményein, amiket a múlt hétvége óta átéltünk. Egyszer, mikor oldalra néztem egy hölgyet láttam közeledni a kocsmához. Majdnem derékig érő, festett szőke, kettéfésült, fél hullámos haja eltakarta a szemeit! Kapucnit viselt és a lábai elé nézve nem nagy célokkal lépkedett előre! Apró termetű sejtelmes jellemű nő volt.  Föllépkedett a lépcsőn, be a sörözőbe. Tekintetem nem tudtam levenni róla. Végignéztem kintről, ahogy Ő benn odamegy a pulthoz és kér magának megszeppenve, halk hangon egy kávét, és miután kiszolgálták, a bennlévőkhöz oda, oda megy beszélgetni, majd megáll a játékgép előtt és aprót beledobálva kipróbálja a szerencséjét! Csak néztem és bámultam! Az arca szép volt, a kisugárzása pedig tele rejtelemmel. Kíváncsivá tett, így kitaláltam egy kis cselt, vajon fölfigyel-e rám? Mikor a pulthoz ment, bementem az ajtón és az italkimérő hölgytől kértem egy kávét habbal és olyan csészében, amilyenben Ő kapott! Mikor fizettem észrevettem, hogy a tervem sikerült, hisz a figyelmébe kerültem. Mikor indultam az üvegajtó felé, annak tükrében láttam, hogy végig csak engem néz! Kinn a haverok csak nevettek, mire képes nem vagyok azért, hogy a figyelem központjában legyek. Beszélgetésünk közben be-benéztem az ablakon és láttam, hogy keres a tekintetével! Mindig az ablakra nézett először, de rájött, hogy nem lá ki rajta, hisz este van, így az ajtót figyelte, vajon mikor lépek újra be! Következő lépésem az volt, hogy bementem WC-re. Meg kellett bizonyosodnom róla, hogy kíváncsi-e rám. A terv újból bejött, hisz végig figyelte minden mozdulatom. Szemével, ha tehette volna, még az illemhelyen is kukkolta volna minden mozdulatom.

Az egyikünk haza távozott közülünk, így már csak ketten maradtunk. Javasoltam, hogy menjünk be és üljünk a bárszékekre, így legalább magasabban leszünk mindenkitől, így két gondolatmenet között belátjuk a termet és talán látunk valami poénosat, amin tudunk rágódni.
Beülve, Én tudomást sem vettem a hölgyről, de azért a szemem sarkából figyeltem. Épp velem szemben volt a játékgép, amihez újra odakeveredett. Valami nem működött, így hátat fordított neki és szép lassan fel-felnézve a földre szegezett szemeivel odalépkedett hozzánk és megkérdezte, hogy fel tudom-e váltani neki a pénzét apróra, mert a gépbe kellene. Mondtam, neki, hogy szívesen felváltom, de azt a pénzt nem fogod többet látni, hisz úgy sem fog nyerni. Inkább vegyen belőle egy kávét és tiszteljen meg minket a társaságával. Beleegyezett, és pár perc múlva már ott velünk! De Ő csak állt a csocsó asztalnak dőlve. Nem akart leülni állítása szerint. Láttam rajta pedig, hogy szívesen helyet foglalva, de tele van gátlásokkal és ráadásul még fél is. Inkább odaszobrozódva volt köztünk. Messziről láttam csak eddig. Az arca megfogott engem. Nagyobb orra volt az átlagnál, nyúlt arca és telt ajkai. Szemei bogár feketék, a tekintete pedig zavart. Most, hogy ott volt előttem, már nem volt az a vonzó nő, aki az első pillantásban volt, de tartottam magam ahhoz, hogy megismerjem, elvégre ezt akartam.

Elkezdődött köztünk egyfajta beszélgetés. Szegényes volt a lexikális tudása, hisz többször használta ugyanazokat a szavakat. Picit orrhangból beszélt, de szerencsére tisztán. Rögtön meg kellett tudnom, hogy hová valósi, a válasz pedig nem volt meglepő, hogy szomszéd faluban él. Nehezen akart megnyílni. Próbáltam Vele éreztetni, hogy nyugodtan beszélgessen, szívesen látjuk a társaságunkban ma este. Szeretünk társalogni akár idegen emberekkel is. Lassan, de biztosan és fokozottan felszabadulva folyt köztünk a csevegés. Kiderült, hogy a zavart tekintete és zárkózott viselkedése kapcsolatban van a drogokkal, hisz megkérdezte, hogy mi szoktunk-e. Mikor kérdeztem tőle, hogy ez jó-e neki, csak a megszokott sablon mondatot kaptam!

„Tudom, hogy nincs semmi értelme, már abba akarom hagyni!”

Kicsit elmélyedtünk a kábítószerre való rászokásról, annak szükségszerűségéről, és magáról arról, hogy mire is jó. Mondta, hogy nem mer hazamenni, így három napja a községünkben van a barátnőjénél. Kíváncsiskodtunk, kérdezősködtünk és az ő félmondatos válaszaiból megszületett bennem egy mondat, amit halogattam, hátha rátér magától, de végül megkérdeztem! Belekortyoltam egy nagyot a sörömbe, odahajoltam hozzá és megkérdeztem, hogy prostituált-e! Kikerekedtek a bogár szemei és csak azt mondogatta, hogy honnan jöttem rá? Nem tudtam rá mit mondani, így inkább szidni kezdtem, hogy miért kell ezt csinálnia, mire jó ez? A nőnek a saját testét óvnia kell, hisz az a leg nagyobb kincse. Ne használja mindenki, hisz hiába 25éves, ebből csak egy darabig lehet megélni és különben is…! De csak tetőzte a történetét! Ahol Ő lakik, ott él az élettársával, aki a futtatója. És már hozzá érni sem akar a lányhoz, nem érti, hogy miért! Hát mondom, mondjuk azért, mert minden idegen átmegy rajtad! Még jó hogy nem akar még megcsókolni sem. Mondtam neki, hogy a helyében Én még meg sem fognám a kezed, de előtte fejbe lőném magam, ha úgy kihasználnék egy hölgyet, mint Ő! Minden negatív élményére mondtam neki pozitív rálátásokat, így lassan azt vettem észre, hogy úgy tekint rám, mintha Én lennék életének védőangyala, aki épp most jutott hozzá a beszélés képességéhez és ontja neki az igét, amit 25 éve várt! Egy ponton viszont túllőttem! Azt mondtam neki, hogy ha normális életet élne, vagyis nem volna prostituált és nem szívna cannabisos cigarettát, akár még a szüleimnek is bemutatnám, mint a barátnőm! Ez már csak irónia lett volna, de az Ő szemében azt láttam, hogy gyűlöli magát, hisz itt áll előtte egy olyan ember, aki meg is becsülné, de mivel ilyen életet él, az esélyeit örökre elvágta!
Egy információt viszont róla kihagytam, hisz minden végén akartam közölni! A hölgy közel egy éve megtapasztalta az anyai örömöket! Egy három hónapot babája van, aki az élettársánál van, akihez nem mer hazamenni, pedig a kicsinek tej kellene, méghozzá édesanyja pótolhatatlan teje. Szörnyű, amit ez éjszaka alatt megtudtam egy olyan emberről, akibe sokat tudtam volna beleképzelni.
Elérkezett a záróra! Kinn az ivó lépcsőjén megkínáltam egy szál cigarettával, majd óvatosan megkérdezte, hogy nem mehetne-e hozzám aludni, holnap pedig hazaindul. Lehetetlent kért tőlem! Annyit mondtam, hogy idegeneket nem szoktam hazavinni, aludni. De hozzátette, hogy nem is akarná, hogy fizessek neki, ha csak aludnánk is! Egy olyan személyiség vagyok, amilyennel még soha nem találkozott! Végül abban maradtunk, hogy ha következő hétvégén ugyan ott találkozunk, akkor nyugodtan megihatunk egy kávét, beszélgethetünk és megtudhatom, milyen szépen tud rajzolni, hisz említette, hogy mindig is a rajzolással akart foglalkozni! Adtam neki tüzet és mindannyian haza indultunk!

Életünk során különböző emberekkel találkozunk, hisz nincs két egyforma ember. Általában a látszatról ítélünk meg másokat!  Mindenki maga dönti el, milyen életet választ magának! Hiába tűnik minden rossznak és kilátástalannak! Erre a gondolatra hallottam egyszer egy jó mondást. Úgy szól hogy:

„Aki a gödör legalján van, az bizony… már csak felfelé mehet!”

 

Az Unalomról...

2011.04.07. 23:19 | neovok | Szólj hozzá!

 Biztos átélted már az unalom szürke társaságát, amikor nem tudsz mit kezdeni magaddal. Próbálsz erőt gyűjteni a következő lépéshez, de érdektelenné válik még az is, hogy levegőt vegyél! Természetes dolog. Az Én kezemet lassan egy hónapja fogja ez a szindróma, de mellé sajnos valami más is párosul!

Eleinte azt gondoltam, hogy az unalom az, mi érdektelenné teszi a mindennapjaim perceit és semmit jelentő tetteit! Reggelente mikor a tükörbe néztem, nem láttam mást csak egy unott arcot, üres tekintetet, erőltetetten egyenesre húzott ajkakat...! Ha valaki nem tud mit kezdeni magával, az elkezd mélyen gondolkodni, merengeni olyan dolgokon, amiket általában nem tart fontosnak. És tudod, mik jártak a fejemben olyankor, mikor mások azt várták, hogy feleljek kérdéseikre vagy mutassak valami érdeklődés irántuk? Az, hogy ha egy kavicsot ledobok a földre, vajon milyen hangot adna ki, ha érezne fájdalma? Ha a fűszálak beszélni tudnának, mi pletykálkodnának kinn a réten? A víz valójában hová siet ennyire? Ha egyedül sakkozok és önmagam megverem egy partiban, az ciki? Vagy ami a legfárasztóbb: egy porszem hogyan lehetne allergiás?

Majd később az unalom letargikus hangulattá változott, és újra témánál voltam! Mindig ugyan az az egy dolog foglalkoztat szüntelen! 
- Miért nincs barátnőm?
Oly erősen erre az egy mondatra koncentráltam, hogy kizártam mindenkit a környezetemből! Hogy mennyire foglalkoztatott a gondolat? Nincs kedvem leírni, így inkább bemásolom neked azt a rímelő olvasnivalót, ami ebben az időszakban vetődött a klaviatúrámra!

 

Gyere kétszer
 
Cigaretta kezemben, lépkedek az erkélyen
gondolat a fejemben, ennyi volt mit tehettem.
 
Fújom a füstöt szerteszét
a játékból ennyi volt a részvét?
Álmatlan zuhanok, a romokközt kutatok
Hogy meg van-e még a fénykép?
 
Fölfelé kapaszkodom, egy csillagszáron lógom
A mellkasom felbontom és a szívemet otthagyom!
 
Egyszer már láttalak
Meg is csókoltalak
Forró az ölelés, mi elrepít oda,
mit könyvtárnak tartanak
masszív kis kanalak
mik örvénybe folytanak
nem elég ez egyszer, repíts el oda!
 
A csillag szárán ülök, nem félek nem szédülök
egy pokróccal készülök, mit ereimből szövök!
 
Otthagyott szívem Neked jó ajándék,
A pokróccal melegítsd, míg leesek arréb
A földön majd fekszem összetört testtel
De a gépezet csakis a hölgyé!
 
Cigaretta kezemben, lépkedek az erkélyen
gondolat a fejemben, ennyi volt mit tehettem.
 
 
 
 "Az embernek az elméje az utolsó menedéke!" /Christopher Paolini/

 

Isten ajándéka

2011.03.26. 23:42 | neovok | Szólj hozzá!

 Tudod, van egy olyan mondás, hogy: Lehet valaki bármilyen ateista, vannak olyan pillanatok, amikor mégis egy felettünk állóhoz fordulunk segítségért! Pár hónapja átéltem ezt a pillanatot. Istenhez fohászkodtam és ígéretet tettem. Ő megadta nekem azt, amire vágyott szívem, de mindent elrontottam…

Ez a story is a szerelemről szól, ahogyan ezt megszokhattuk tőlem.  Már említettem a hölgyet, Barbarával kapcsolatos a történetem! Vele szerettem volna nagyon összejönni. Végig volt gondolva minden lépés, melyekkel közelebb kerülhettünk volna a hölggyel, de csak akadozott a dolog. Rettenetesen beleszerettem a lányba. Ez olyan: Szerelem első látásra szituáció. Erről már írtam előző bejegyzésemben. Amit pedig most olvasol, annak ez egy kiegészítő története!

A Gólya Bál után járunk egy-két nappal. Igen, ekkor már egy pár voltunk. Örült is a szívem, hogy annak a lánynak a kezét foghatom, ki megdobogtatta bennem a gépezetet! Azt akartam, soha ne múljon el ez az érzés, hogy megmaradjon a boldogság.
Mikor gondolkodni szeretnék, mikor távol akarom magamtól érezni az embereket, kisétálok a kollégium mögé a Zagyva partra gondolkodni. Az nap este is megtettem a sétát. Olyan kellemes este volt. Finomam csípős idő volt. A parton épp egy kóbor kutya szaladt végig. Lassú léptekkel haladtam föl a gátra. Annyira tetszett, hogy előttem érintetlen a hó, mögöttem pedig a lábnyomaim törik meg a természetes tisztaságot! Ott álltam a duzzasztó gát mellett és csak az járt a fejemben, hogy milyen boldog is vagyok Én! Nem tudom hogyan jutottam el arra a gondolatra, de Istenhez fohászkodtam, hogy maradjon mindig így. Maradjunk mi ketten együtt! Megfogadtam, hogy ha boldogok leszünk, elmegyek egy misére! Meglátogatom Istent házában és köszönetet fogok mondani mind azért, amit érdemel!
Boldog voltam. Semmi baj nem volt, de a látogatást húztam és halasztottam! Féltem egyedül elmenni a templomba, így fölkértem két jó ismerősömet, hogy kísérjenek el egy misére. Megkérdezték, hogy miért akarok Én templomba menni, de ahelyett hogy szépen válaszoltam volna, arrogánsan rávágtam, hogy:  „Az, az Én dolgom!”  Nem tudom, miért viselkedtem akkor úgy. Talán féltem a templomba menettől. Nem tudom. Remélem nem bántottam meg őket ezzel. Nem akartam!

Végül is, nem jutottam el a templomba, pedig mindig a fejemben volt. Talán a lustaság és az ateista nézeteim gyakoroltak rajtam nagy hatást. Úgy voltam vele, hogy ahhoz semmi köze semmilyen fölöttünk lévő személynek, hogy mi éppen boldogok vagyunk együtt! Az a kettőnk szeretetének az eredménye.
Barbarával egy idő után nem volt boldog a kapcsolatunk! Szépen napról-napra morzsolódtunk egymás mellett. Kimondta a „szakítás” szót, majd idővel elhidegült köztünk minden szál. Nem keressük egymást, és nem is tudunk a másikról semmit!

Szoktam rá gondolni! Néha elmélázok azon, hogy mi lenne most, ha szavam betartom?
Isten elvette tőlem azt, mi fontos volt számomra! Ígértem valamit, de azt nem tartottam be, így kénytelen volt büntetéssel súlytani! Nem hiába mondják, hogy az „Ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!” Most már hiszek ebben a mondatban!
Néha ha az ember kétségek közt szenved, és nem látja az értelmes megoldást, akkor olyanhoz fohászkodik, kitől a megoldást várja!

„Hinni könnyebb, mint gondolkodni. Ezért van több hívő, mint gondolkodó” /Bruce Calvert/

Az utolsó napod

2011.02.15. 14:49 | neovok | Szólj hozzá!

Talán nem mondok újat azzal, hogy mindenki életében eljön egyszer az a pillanat, amikor meg kell ismerkednie a bánat gyászos fogalmával! Az élettel kézen fogva jár, és akarva vagy akaratlanul, de találkozunk vele. Mindenkinek mást és mást jelent. Engem is elért, és bizony… magához ölelt!


Gyászolni annyit jelent, hogy egy hozzánk közelálló, már nem élő ember emlékeit szedjük sorba úgy, mintha még mindig jelen volna. Eszünkbe jut, mikor ránk nézett és valami kedves mosollyal olyat mondott, mivel felvidított. Orrodban még mindig ott az illata, válladon pedig kezének biztonságot adó érintése.
Nem rég hunyt el egy kedves hozzám tartozóm és pokolian hiányzik! Míg élt, csak úgy tekintettem rá, mint olyan emberre, akivel bármikor találkozhatok és megoszthatom vele gondolataimat. Emlékszem, mikor nem mertem neki elmesélni, hogy a bizonyítványomban rossz jegyek lettek beróva. Mindig azt mondta, hogy mindenki magának tanul. Amit fejedbe vésel, az a tied! Senki el nem veheti tőled, csak át adhatod.
Bizony, ő sok mindent átadott nekem végtelen tudásából, tapasztalataiból és bölcsességéből.
Egyszer azt mondta nekem:
„- Drága unokám! Csak akkor fogsz értékelni valamit, ha saját kezed által dolgoztál meg érte! És csak akkor fogod átérezni, mennyire fontos, ha már nincs többé!”

Remegnek ajkaim, ha eszembe jutnak szavai. Ujjaim jelenleg is görcsösen találják meg a megfelelő billentyűket fekete klaviatúrámon. Mióta elment, csak egy dal jár folyamatosan fejemben. Egy gyönyörű zongora érzékien lenyomott billentyűinek együttes dallama. Szomorkás hangulat tükrözi mondanivalóját. Ő nagyon szerette ezt hallgatni. Ő kért meg egyszer, hogy együtt gyűjtsünk már olyan dalokat, melyeket hallgatva tud gondolkodni, kicsit elmélázni a hétköznapokban. És pont ez tetszett meg neki. Éjjel-nappal ezt hallgatta! Mikor meglátogattam direkt mindig ez szólt a szobájában épp oly hangerőn, hogy egy jó ízű beszélgetés alaphangja legyen.
Emlékezni jó dolog, hisz bennünk örökké él az, ki már nincs mellettünk. Hogy mi jelent a bánat? Sokat gondolkodtam már ezen az egy szó. De ez valóban mindenkinek mást jelent!

Bánat lehet az, ha egyedül ülsz egy szobában az ő kanapéján és várod, hogy belépjen az ajtón.
Bánat lehet egy utazás. Elindulni onnan, hol minden szerettél s csak az emlékek nyújtanak örömöt.
Lehet kergetni egy álmot, melyről tudjuk, hogy soha sem lesz a valóság egyik apró története. Emlékeket őrizgetni és senkivel sem osztani meg, mert úgy érezzük, ezzel nem akarjuk terhelni a másikat, mert épp egy vagy több ember hangulatát nem akarjuk elrontani. Az előre betervezett programokat nem akarjuk felrúgni!
Bánat lehet kacagni széles mosollyal, egyedül pedig titkon könnyes szemekkel a semmibe merengeni.

Igen! Ezek a pillanatok mind valóságosak oly annyira, hogy számomra még frissek. Kegyetlen érzés az, ha csak egy emberrel szeretnéd megosztani bánatod, fájdalmaid… és nem sikerül. Mikor egy ölelés boldoggá tenne, és lehetetlen, mert nincsen sehol. Várod az alkalmat, hogy megtaláld, és mikor ott áll melletted, egyszerűen nem bírsz megszólalni, pedig belülről üvölt, hogy vágyom rád!

Olvastam egy idézetet! Nem tudom felidézni szó szerint, de arról szólt, hogy emberek jönnek s mennek életünk során, az emlékük viszont megmarad!

Írtam egy rímelő olvasnivalót!

2011.01.09. 19:50 | neovok | Szólj hozzá!

Régen verseket, majd később dalszövegeket írtam. Nem tudom miért, de az idő múlásával ez a hajlam kiveszett belőlem vagy csupán lusta voltam a gondolataimat papírra vetni. Általában akkor tudtam rímelő olvasnivalót alkotni, mikor lelkileg boldog voltam. Lehet hogy most is ez az érzés vezette tollamat!
Tudom, nem Én vagyok az egyetlen, aki verset vagy éppen dalszöveget írt. Nem is Én leszek az utolsó. De valahogy örömmel tölti el az embert, ha alkotni tud valamit.

Általános iskolában imádtam az irodalmat! Szerettem olvasni a nagy mesterek műveit. Épp Arthur Rimbaud-ról tanultunk nyolcadikban, amikor az osztályfőnököm odaszólt nekem poénosan (ő tartotta a magyar tanárunk):
 
- Athur Rimbaud első kötetét 15 évesen írta meg. Na Jóska, neked még van egy kis időd! Húzzál bele!
 
Akkor csak nevettem ezen a dolgon, de valahogy elkezdett érdekelni a dolog. Igaz nem az első kötetemet, de az első versemet úgy 15 éves koromban írtam. Hát na! Elkéstem (nevet). Majd idővel belevetettem magam a versírás rejtelmeibe. Akkor különlegesnek és egyedinek éreztem magam, hogy ilyet csinálok, de később beláttam, hogy sok gimnazista ifjú ír verseket. Gimiben senkinek sem tudtam megmutatni a verseimet, mert nem értett hozzá senki. Végül az irodalom tanárom volt az, aki olvasta és elemezte az irományaimat, és tetszett neki. Sőt, egyik versemet még meg is jelentette a Heve Megyei újságban. Poénos volt, hisz a művem a jeges tájról és dermesztő érzelmekről szól, erre egy júniusi számba jelent meg! Mondta is, hogy annyira jól esett egy kis hűsítő olvasmány abban a forró hónapban (nevet)!
Gimiben nagy buzgón megalapítottam egy versíró klubot, melyről sokat nem tudok mesélni! Akkor jó bulinak tűnt, de csak fellángolás volt! 
A legtermékenyebb időszakom akkor volt, mikor a gimnáziumi szerelmemmel voltam együtt! Emlékszel? A "kék rózsás csaj"!
 
Egy kiegészítő történet:
Hevesen (ahová jártam suliba) meg volt hirdetve egy vers író verseny. Természetesen pályáztam Én is. A akkori párom biztatott is. Úgy éreztem, az Én versem ér valamit, tudok alkotni, és jobban mint mások! Az eredmény hirdetés a Művelődési házban volt. Az eredményt elért verseket előadták erre külön fölkért emberek. És nagyon rosszul érintett az, hogy az enyémet nem adta elő senki. Más néven nem kaptam helyezést. Kíváncsi voltam miért és a válasz elég megdöbbentő! Azt mondta az az illető, aki rangsorolta a verseke, hogy az enyém túl szomorú vagy inkább depressziós. Rettenetesen el van keseredve, hogy vannak olyan fiatalok, akik így tudnak írni! Hát könyörgöm, nem lehet mindig a boldogságról írni. Úgyhogy az első megmérettetés volt számomra a legborzasztóbb. Nagyon le voltam törve e miatt! Pár évvel később végül eredményeket értem el az interneten rengeteg irományommal, de azok soha nem fogják velem feledtetni az első próbát.
 
A gimis párommal még vers formájában leveleztünk is. Miután szétmentünk, egyre kevesebbet írtam. Még a kapcsolatunk idején vett magának egy emlékkönyvet, ami megtetszett nekem, így kaptam tőle egy ugyan olyat. Ezekbe a könyvekbe írtuk verseinket. Mikor elváltunk egymástól, nekem adta az övét emlékbe. Eredetileg akkor adta volna át nekem, mikor betelik, de a kapcsolatunk hamarabb véget ért, mint gondoltuk volna.
Később próbálkoztam leírni gondolataimat, de nem voltak azok az igazi alkotások. Születtek versek, de azok mind üresek voltak számomra. Az utolsó versemet valamikor egy éve írtam, pár napja hallottam egy dallamot, melyre megszületett egy új mű!
 
 
Gyönge háborgás
 
Nyílik ablakom, a tájra most kinéz,
minden, ami volt, már fáj és oly nehéz.
Békességre vágyik szívem minden nap.
Idilli kép.
 
Boldog világban szeretnék én élni,
természetnek lágy szelét úgy fölkérni,
hogy minden nap haláli táncot járjunk el.
Idilli kép.
 
Ez egy álom, mi lelkem mélyén megtalálható.
Ez egy álom, vérző sebből falra föl írható.
Én csak álmodom, hogy a mennyben többé háború nem lesz tovább!
Oh jeah, jeah, jeah!
 
Egy angyal álmai fogantak meg bennem,
a háborgástól távol érzem mindenem.
A szél görgeti könnyeimet arcomról.
Idilli kép.
 
A boldog világot találtam meg benned,
minden érintésed puha s oly meleg.
Érzelmeket táplálsz, szívem megremeg.
Idilli kép.
 
Ez egy álom, mi lelkem mélyén megtalálható.
Ez egy álom, vérző sebből falra föl írható.
Én csak álmodom, hogy a mennyben többé háború nem lesz tovább!
Oh jeah, jeah, jeah!
 
 
Itt valójában nem a dal mondanivalóján van a hangsúly! Nem a szöveg miatt írtam új sztoryt! Egyszerűen csak újra van kedvem alkotni, és ezek szerint...boldog vagyok!
 

 

A hagyományokat bizony ápolni kell!

2010.12.26. 14:49 | neovok | Szólj hozzá!

A SZIE-ABK a legnagyobb bulikról híres, a kollégistáink pedig nem ismertek határt, ha partyról van szó! Mikor elsős voltam, ez a mondat csengett a fülemben és be is bizonyították az intézmény hallgatói! Eszméletlen nagy bulikon vettem részt. Majd az évek folyamán egyre laposabb és laposabbak lettek a rendezvények. Lediplomáztak azok az egyének, akik a „bulihangulat-magot” alkották! Ők voltak azok, akik bárhol felbukkantak, ott tutira jól érezted magad. Ebből a közösségből mára alig maradtunk, akik tartják a színvonalat úgy, ahogy! De a folyamatos pusztulást egy éjszaka felváltotta, és az óta is erről beszélnek, hisz egy tivornyából annyi poénos sztory született. Kijelenthetem, hogy meg volt az első lépés a hagyományok ápolása felé! Mesélem is:

Minden a Tesztnevelés Szakesttel Kezdődött! Minden évben az iskolán tesi szakosai bemutatják egy általuk lebonyolított rendezvényen, hogy mire is képesek. Eddig mindig a város sportcsarnokában volt, de most a változó körülmények miatt a kollégiumban tartottuk. Húzták sokan a fogukat az újításért, de a rossz Ómeneket fejbe rúgva hatalmasat alkottunk 2010-ben is! Igen, ezt még nem említettem blogomban. Az egyetemen testnevelés szakos hallgató vagyok. Gratulálok mindenkinek, akik megszervezték és részt vettek rajta.  
 
A rendezvény után volt egy kis iszogatás egy külön erre megnyitott teremben. Erről a teremről majd később többet mesélek. Én a szakest végére olyan éhes lettem, hogy legszívesebben már a fal sarkát rágcsáltam volna, de várnom kellett, hisz várt engem a jól megérdemelt vacsora, amit a párom főzött. Ez egy fogadás eredménye volt! Páromnak – Barbinak – mondtam, hogy fogadjunk. Imádok fogadni! Ő egyáltalán nem akart, majd a sok ötletből egyre felcsillant a szeme. Azt mondtam, hogy a városáról tartok neki egy külön előadást, ha cserébe kétfogásos vacsit főz desszerttel együtt. Ebbe belement, mert nem hitte el, hogy ilyenre képes lennék. Hát, a kajáért bármit, így megtartottam az előadást képekkel illusztrálva nagyon összeszedett és érdekes témákkal. Mondanom sem kell, hogy megnyertem a fogadást, így a vacsit a szakest napján kellett elkészítenie!
Úgy este tízre kész is lett. Jól kitett magáért! Tejszines-sajtos csirkét készített sültkrumplival, a desszert pedig gyümölcssaláta volt. Nem kétfogásos, de elteltem vele! Gratulálok az apró kezeinek és az ötletgazdának!
A vacsora után indultunk ki a megbeszélt Pub-ba, amiről már mindenki tudott, hisz Majoros tesóval már egy héttel előtte elintéztük, hogy sokáig legyen nyitva! Az infó mindenki fülébe eljutott! 
 
Egy gyors átöltözés, és már kinn is voltunk az ivóban. Mikor megérkeztünk nagy csönd fogadott minket. Még a pultos is el volt tűnve, de pár pillanat múlva meghallottuk a sörös kurjongatásokat az emeletről, így fellélegezve egymásra néztünk:
 
„- Ez-az! Vannak már egy páran!”
 
Felmentünk és tényleg csak egy páran voltak, de ha már programba volt iktatva, akkor megiszunk itt valamit! Az első meglepő dolog majd kiszúrta a szemem! Zsolti – egy cimborám és volt főnököm – alkoholmentes sört vedel! Hú! Ilyen mérget sem láttam még a kezébe neki! De az oka megvan neki. Szólt a zenegép, beszélgettünk, ittunk és tíz percenként új és új csoportok lepték el az emeletet! Annyira örültem, hogy egyre többen vagyunk. Mintha visszaugrottam volna az elsős és másodikos éveimbe. Megérkezett Zoltán haverom, aki kicsit ittas és más kábulatok hatása alatt állt. A pólóján volt egy nagyon bénán rajzolt grimaszoló smile fej! Zsolti rögtön a lényegre tapintott:
Zoli! A fejed pont úgy néz ki, mint a pólódon az a rajz!
 
Hát valóban el volt torzulva a mosolya! (nevet). Párperc múlva megkérdezte Zoli Zsoltit, hogy mit iszik! Megfogdosta a vicces pólós ifjú a dobozt, majd megmondták neki, hogy alkoholmentes sör az! Azzal a mozdulattal – mintha égette volna a tenyerét-, úgy oldalt vágta, hogy csak szakadtam a nevetéstől!  Később megérkezett Majoros tesó a barátnőjével és pár személlyel. Na, innentől kezdve csak a folyamatos nevetés, sör-bor-vodka és egyéb szeszesital fogyasztás vezette tetteinket. Például: Zoli és szobatársam Viktor eljátszották az egyik híres kólás reklámot, csak ők az alkoholmentes sörös dobozokkal! A homlokukkal jól ráfejeltek! Hát, nem csak a dobozok horpadtak meg! Zolinak egyik próbálkozása közben még az orra vére is eleredt. Biztosan erősen koncentrált!
Régen volt már ilyen jó hangulat ebben a Pub-ban.  Azt nem tudom, hogy Majoros és barátnője mikor érkezett meg, de nekik különösen örültem! A srácra ráfért már egy friss kapcsolat, és ahogy láttam egész este, jól megvannak. Majorosnak és nekem van jelenleg a koliban a legfrissebb kapcsolatunk! Nem sokkal később jött össze a hölggyel, mint Én Barbival. Ráadásul, ők is voltak a tetőn (nevet)!
Hajnali kettőig volt hivatalosan nyitva tartva a Pub. Fogalmam sincs, hogy mikor, de egyszer elindultunk vissza a kollégiumba eltenni magunk a következő napra. Hát igen! Az ilyen előre betervezett programok szoktak a leghamarabb csődöt mondani. A sztory elején megemlítettem egy termet, melyet a tesi szakosoknak lett kinyittatva, hogy ott megünnepeljék a szakest fáradalmait némi alkohol kíséretében. Hát képzeld, hol kötöttünk ki! Ebben a teremben. Már be volt készítve a zene, volt némi alkohol is (ami a negyed éveseké volt, de erről is majd később). Gátlásainkat félretéve, olyan táncmulatságot rendeztünk ebben a privát helyiségben, hogy öröm volt átélni! Mindenkinek forrt a vére! Idő közben előkerült egy fazék is, melyből sejtelmes ital csordogált a srácok szájába.
Zoli és Viktor megint alkotott! Előkerültek félmeztelenül. Azzal még nincs is baj. Kimentem a dohányzóra rágyújtani és jöttek utánam! Nagyon hideg volt. Ugráltak egy helyben, majd keményebbre vették a figurát. Levették a zoknit is. Már épp készültek volna boxerig vetkőzni, hogy ki a keményebb, de a hideg győzött és visszamentek táncolni. Mondanom sem kell, hogy a nevetéstől már az arcizmaim nagyon zsibbadtak. Kiegészítésnek annyit fűzök hozzá, hogy Zoli kereste egész este a zokniját. De ez nem volt elég. Visszamentem megkeresni a párom, hogy táncoljunk egy kicsit, de feltűnt mindkettőnknek, hogy a két idióta eltűnt. Tudtuk melyik szobába kell őket keresni. Meg is találtuk őket, de nagy meglepetésünkre még Barbinak a kulcs csomóját is, amit egész este keresett. Azóta is rejtély, hogyan került Zolihoz! Visszarángattuk őket a kettesszámú party helyre, majd a fáradság győzött, nem sokkal később nyugovóra tértünk!
 
Másnap reggel a csoport társak költöttek, hogy baj van! Valakik benn voltak ABBAN a teremben, melyben a negyed évesek piája volt, de már csak az üres üvegek kacsintgatnak egymásra. Hát mondom, mi voltunk ott, de akkor este Én úgy el voltam ázatva a sörtől és egyéb alkoholos kiegészítőktől, hogy akkor fel sem tűnt, hogy az övéket kortyolgattuk hajnalig. Bűnösnek éreztem magam, de egy felszabadult tivornya bizony ilyen a koliban! Lementünk a dohányzóra, ahol ott volt Majoros és még pár személy. Épp erről a buli fergetegről ment a beszélgetés! Egy apróságon sokat nevettem! A szakestre a tanároktól tálcástól kaptunk süteményeket, szendvicseket! Pont másnap reggel az egyikőjük visszajött a kollégiumba, hogy megkapja a tálcáját! Mikor bement A terembe, az a látvány fogadta, hogy a tálcáján egy pár zokni pihen! Így lett meg Zoli zoknija! A negyedévesen csoportvezetője is beszállt a csevejbe és meg is kérdezte:
Csak azt nem értem, mit keresett ott egy fazék?
Erre Majoros válaszolta, hogy abból volt a piálás! Mondta is a csoportvezető (aki az Én csoportvezetőm is egyben), hogy hogyan lehet inni fazékból? Ez annyira „izé”! Erre volt
 
Majoros barátom irónikus válasza:
 
- "Ezek kollégisták! Te ezt úgy sem értenéd meg!"
 
És valóban! A kollégisták, ha buliznak, megadják a módját, hogy feledhetetlent alkossanak, és sokáig emlékezzenek olyan pillanatokra, mint mondjuk egy eltűnt zokni vagy épp egy olyan arc, akivel az életedben nem kavarnál, de reggel melletted alszik aznaposan! Ez egy olyan buli volt, mely már rég ráfért a kollégium lakóira! Volt olyan, aki nem volt kinn velünk és azóta is bánja, hogy nem csatlakozott hozzánk! Nagyot alkottunk újra, pedig a buli mérce már majd nem padlón volt! Remélem, ez a lelkesedés megmarad és még több embert fertőznek meg vele! Akik ott voltak velem, azoknak köszönetet mondok, hisz az egy dolog, hogy ti jól éreztétek magatok, de Én újra átéltem azt, amit elsős és másod éves koromban! És ez a gátlások nélküli, jó hangulatban teljes party!
 
Amit akkor megittunk, azt vissza akarta vinni a csoportvezetőm, hisz a bontatlan piának az árát visszakapta volna. Mindenképp kellett a "felélt" pia ára, mert aznap kellett rendezni a számlát, így Én kifizettem mindenki helyett...
 
„A SZIE-ABK a legnagyobb bulikról híres, a kollégistáink pedig nem ismertek határt, ha partyról van szó!” 
 
A HAGYOMÁNYOKAT BIZONY ÁPOLNI KELL!

Mezítlábak

2010.12.10. 21:35 | neovok | Szólj hozzá!

 Mindenki mást néz meg egy emberen! Valaki a kézfejek formáját, a szem színét, van-e piercingje vagy tetkója, mennyire ápolt valakinek a haja! Épp a cipője márkáját vagy a fenekét vizslatod! Bennünk van a hajlam,hogy mindenkin egy bizonyos dolgot akarunk meglátni a legjobban. Én sem vagyok kivétel, de nekem van is róla egy sztorym!

 
Hosszú-hosszú éveken keresztül – úgy 17 éves koromig – komplexussal éltem egyeütt. Soha nem mertem megtenni. Ha egyedül voltam, még akkor ment a dolog, hogy megbékéljek vele! Ha a tömegben kellett megcsinálni, képes voltam elsunnyogni, bejátszani, hogy rosszul vagyok vagy hasonló. Ha valaki úgy volt, képes voltam hosszú ideig lesni és elemezni. Nyáron az utcán csak azt néztem az embereken és mindig a fejemben volt, hogy milyen bátrak. Oly könnyedén felvállalják. Természetes dolog,de akkor nekem miért annyira zavaró tényező?
 
Na jó, a mezítlábakról van szó! Mikor uszodába jártam, mindig remegő gyomorral és sietve vettem le a zoknit, majd igyekeztem, hogy Én legyek az első, aki elbújtathatja a mezítelen lábfejét a vízben! Ne gondolj semmi rosszra. Nincs semmi különös a lábammal. Megvan, ép és egészséges, csak valamiért ez volt az a dolog, ami nálam a szégyenlőséget kiváltotta. Mondjuk egy idő után már beteges volt. Annyira nem voltam kibékülve magammal, hogy évekig zokniban aludtam, de nyugi, fürdéskor nem volt rajtam!
 
Valahogy ebből az érzésből alakult ki az bennem, hogy az embereket a mezítlábuk szerint fogadtam el! Értsd úgy, hogy akinek nem tetszett a lába, azzal még beszélgetni sem voltsam hajlandó! Egy osztálytársammal így szakítottam meg a kapcsolatom gimiben! Elsős voltam és ismerkedtem mindenkivel! Egy csajszival jól elvoltunk egész télen és tavaszon, de mikor nyáron papucsban jelent meg, elszörnyedtem! Azóta még megölelni sem vagyok hajlandó!
 
Egy viccesebb sztory az, amikor egy barátnőmet hagytam el azért, mert megláttam a lábát és nem tetszett! Hozzáteszem, hogy körülbelül fél éves kapcsolat volt az, amit egy mezítláb miadt rúgtam fel!
 
Majd összejöttem egy lánnyal, akinek tökéletes lába volt! Gyönyörű! Oda meg vissza voltam érte! A kapcsolatunk mesés volt, majd elérkezett egy forduló pont! Nyáron náluk voltam egy napot! Nagyon melegünk volt, így kiültünk a bátyjának az erkélyére levegőzni! Beszélgettünk, sokat nevettünk! Levette a zokniját, mert úgy kényelmesebb volt neki, és akkor megkérdezte:
 
-„Te, nem veszed le?”
 
Ez a mondat olyan volt, mint egy hidegzuhany meztelenül télen a betonon hóemberekkel körbevéve! Nem tudtam mit mondani! Próbáltam terelni a témát, hogy nekem jó így meg minden, de erősködött, hogy ugyan már! Ne legyek muja! Meg voltam zavarodva! Ráadásul le akarta szedni rólam a zoknimat. Na itt kibukott ki a dolog, hogy mesélnem kéne! Elmondtam neki, hogy mi a helyzet velem és a szégyenlőségi mutatómmal! Megértő volt, de sunyi módon elkezdett piszkálni, hogy Én vagyok a nagy Neo., akinek akkora egója van! DE végül egy mondattal győzött meg:
 
„-Többször is segíteni szeretnék rajtad!”
 
Ezt a mondatot, majd egy másik sztoryban ki fogom fejteni bővebben, de most folytatnám.
Igen, erre a mondatra úgy éreztem, hogy meg kell lépnem ezt a dolgot! Végül levettem a zoknimat. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, hisz csak a lábam nézte, majd az övét, és újra az enyémet! Feszült volt a légkör, majd megtörte a Ő csendet:
 
„-Tökre egyforma a lábunk!”
 
És valóban! Nagyon hasonlított. Nekidőltünk a balkonnak és a lábainkat a falnak támasztottuk! Nem is nagyon beszélgettünk, csak a lábamat és az övét néztem! Ő meg azon agyalt, hogy hogyan tehetné könnyebbé a helyzetet! Végül azt mondta, hogyha kellemetlen a dolog, nyugodtan vegyem vissza. Az az igazság, hogy igen is melegem volt, és kezdtem megszokni a helyzetet! 
Ezt a tevékenységet a következő időszakban rendszeressé tette, hisz azt akarta, hogy ez a természetes dolog nekem is az legyen, mint neki! Mikor együtt aludtunk, sokat simogattuk egymás mezítlábát (a lábfejünkkel)! Később képes voltam mezítláb megjelenni önvédelmi edzésen, otthon büszkén zokni nélküljárkáltam és aludtam! Megbékéltem, sőt, beláttam, hogy szép a mezítlában és kár volt e miadt feszengni ennyi ideig! És itt kezdődik egy másik fejezet.
Beleszerettem egy bizonyos tipusú lábba! Méghozzá abba, amilyen nekem is van! Várj, bróbálkozom leírni, mire is gondolok! A nagy lábujj érezhetően vastagabb mint a többi. A mellette lévő ujj ugyan akkora vagy egy picivel hosszabb az előzőnél, a többi pedig fokozatosan rövidebb! Egy szép ovális formát lehet leírni a kis és a nagy lábujj közt! Na, ez a láb fekete zoknival vagy harisnyával annyira gyönyörű, hogy képes volnék egésznap azt sijmogatni. Mielőtt furcsa szemekkel néznél rám, hozzáteszek egy fontos információt! Nem rohanok le mindenkit, akinek ilyen lába van! Kizárólag csak a párom lábfejeit bálványoznám!
 
A párkeresés így nálam nem a csöcsökre és seggekre irányul, hanem elsősorban az arcot, majd a lábfejet keresem! Féltem is, mikor a jelenlegimmel még csak ismerkedő időszakban voltam, de mikor megláttam az aranyos lábfejeit, teljesen bele tudtam törődni, hogy Ő a megfelelő hölgy számomra és mindennél jobban akarom!
 
A szerelem csodákra képes! Ha igazán szereted a párodat és egy ideje már együtt vagytok, bármire képes lennél érte, és ha csak egyszer is tudsz úgy segyíteni rajta, ahogy eddig senki más, akkor az az érzés felemelő! Így köszönöm annak a hölgynek, aki a szégyenérzetemtől megszabadított! 

A tömeg végén egy mosoly

2010.12.03. 21:54 | neovok | Szólj hozzá!

Vannak olyan mondások, hogy: „Meglátni és megszeretni”, „Szerelem első látásra”! Voltál már úgy, hogy valakit egy pillanat alatt megszerettél? Van egyáltalán ilyen, hogy valakit a tömegben meglátsz, és egyből érzed, hogy Ő kell neked? A szemed nem tudod levenni róla? Van-e egyáltalán valamiféle hatás, mely olyan érzéseket vált ki belőled, melyek hasonlítanak a szerelemhez? Furcsa kimondani, de megtörtént velem életemben először, hogy egy lányt egy messziről küldött mosolyáért szerettem meg!

Már utaltam rá előző sztorymban! Ő az, akit a Káosz Napok 3. napi buliján megláttam a táncoló tömeg végén! Bea után úgy indultam neki az életnek, hogy nem kell tartós kapcsolat, csak futókalandok sorozata, de minden megváltozott! Ott álltam a tömegben és épp fotóztam a retó ruhákba bújt táncoló egyetemistákat, mikor oldalra néztem! Ott ült az ablaknál! Pont rám nézett és mosolyogva üdvözölt! Annál szebb és elbűvölőbb arcot még soha nem láttam…,nem bírod elképzelni!
A szíven akkorát dobbant! Semmi más nem érdekelt ezek után, csak hogy a közelébe férkőzhessek. Kerestem is az este, attól féltem, hogy felment aludni a szobájába és a”Buliban megismerlek” egyszerű téma nem fog rajtam segíteni, de megtaláltam! A legjobb formám adtam és még whiskyt kólával is adtam neki és a barátnőinek! Majd a buli vége felé ott kellett hagynia, hisz ment aludni, nekem pedig dolgom volt, hisz a KOB rendezte a 3 napos tortúrát.

Egész este csak rá gondoltam, és arra, hogy hogyan tudnék vele újra találkozni! Ezen a hétvégén történt a Beás dolog, hogy talán apa leszek! Igazából két probléma bántott! Az, hogy találtam valakit, akivel szeretnék komoly kapcsolatot létrehozni, de nem lehet, mert Beát még nem tudtam kizárni az életemből. A másik pedig az „apás” dolog! A vasárnapi esetet már leírtam, de az a beszélgetés vele olyan volt, mint egy feloldozás! Magától leült mellém és éreztem, hogy neki most meg kell nyílnom, hisz szeretném, ha megismerne! És valljuk be őszintén, ha valakinek kiöntöd bánatodban a szíved, végig hallgatja és ráadásul segít is abban, hogy könnyebb legyen, akkor kettőtök közt nem halott az-az ügy, hogy legközelebb ne tudjatok valamiről beszélgetni! Beának köszönhetően kettőnk közt megvolt az első lelkizős csevej! Közben róla is megtudtam egy-két szerelmi sztory darabkát!

Az este után elhatároztam, hogy nekem ez a lány kell! Nem ismerem, de olyan vonásai vannak, melyeket régóta keresek egy nőben! Nem emberenként egy-egy tulajdonság, benne az összes egyben! Olyan Neo.centrikus-multifunkció! Vagyis, minden, ami érdekel, az egy helyen! Nem jutott eszembe semmilyen nagy ötlet, mellyel meghódíthatnám!

Nálunk, mint minden más suliban Gólyatánc van! Tudod, külön koreográfiára a gólyák előadnak valamilyen táncot (általában keringőt). Pont abban az időszakban voltunk! De adódott egy probléma. Kevés volt a táncos és ráadásul páratlanul is voltak! Volt, aki lemondta. Sokat agyalt rajta Anita. Róla már volt szó. Ő volt az, akit sétálni kellett vinnem, hogy nyugtasson meg, hogy nem lehetek apa! És beugrott! Fölkérem a csajszit, hogy legyen a párom a gólyatáncban! Hosszadalmas győzködés után Anita belement! Föl is hívtam drága kiszemeltemet, hogy elújságoljam neki, mit is szeretnék! Hát, habozott és sokat gondolkodott, de a végén tudod, mit válaszolt?

„Egyszer élünk”

Ez az egy mondat pont elég volt nekem! A tervem első része megvalósult! Jah, mi is volt a terv?
A Barbara projekt: mindenképp azt kellett elérnem, hogy ha akarunk, ha nem, akkor is találkoznunk kell! Erre megfelelő a gólyatánc. A következő az, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz fizikailag. A megfelelő szó erre, a keringő! Ebben a táncformában fognod kell a hölgy kezét és derekát! Közel kerül az arcotok! Lépéseitek egymáshoz és a zenéhez kell igazítani. Egy bizonyos kapcsolat jön létre köztetek, melyben egyek lesztek! Közel kerültök a másik fizikai magánszférájához, és le is romboljátok, legalább a tánc erejéig, de ha bensőleg is közeledtek, azok a határvonalak teljesen összezsugorodnak, esetleg leomlanak!
Célkitűzésem az volt, hogy a Gólya bálig megszeressen! A táncpróbák úgy alakultak, ahogyan elképzeltem! Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Ráadásul vele is tudtam aludni, ami számomra nagyon fontos, hisz imádom érezni, ha egy lány mellettem szuszog! Kellemes és megnyugtató érzés! Gyűlölök egyedül aludni és nem elhanyagolva a másik oldalt, a köztünk lévő kapcsolatot is építi! Spontán elhatározás volt! Azt mondtam neki, hogy a szobatársaim kizártak a szobámból és aludhatnék-e nála?! A válasz meglepő volt, hisz nem nagy gondolkodás után igent válaszolt! Mindkettőnknek furcsa volt az-az este, hisz izzottak a kérdések mindkettőnk feje fölött! Másnap be is vallottam neki, hogy hazudtam! Nem zártak ki, csak szerettem volna vele aludni! Mosolyogva fogadta a kijelentésem, így nem volt belőle probléma! Másodjára is vele aludtam azzal az indokkal, hogy a szobatársam csajozik! Ez részbe igaz is volt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy újra vele aludhattam! Többször már nem akartam, hisz elronthatok ezzel mindent! Egy nőnek azért hamar eszébe jut az, hogy ez csupán azért akar itt aludni, hogy valahogy gerincre vágjon és kész. De Én nem akartam, hogy ilyenre gondoljon!

Nagyon jól összebarátkoztunk! Megnézettem vele a kedvenc mesémet, a Kincses Bolygó-t, Ő pedig az Eredet című filmet! Mindkettőnknek tetszett a másik ajánlott mozija. És ahogy ez lenni szokott egy viszonylag zárt közösségben, elindultak a pletykák, de szép számban és verziókban bővelkedve. A hátunk mögött a kollégisták már össze is adtak. Sokan kérdezgették tőlem a barátaim közül, hogy akarok Én valami ettől a csajtól vagy valami? A nagyon közeli emberek tudták pontosan, hogy mit is szeretnék és mindenben segítettek és támogattak, csak hogy nekem összejöjjön!

Elérkezett a várva-várt Gólya bál! Előadtuk a táncot és boldog voltam! Végig Barbit néztem, és ahogy mosolygott abban a hófehér báli ruhában arany fürtjeivel…, emlékezetes pillanatok soka volt az a mindössze 6 parányi perc! Úgy volt tervezve, hogy rengeteget táncolunk, de az alkohol ereje rengeteg embert befolyásolt, így mi is úgy láttuk jónak, ha hazamegyünk a kollégium és alszunk! Édes volt, ahogy este hozzám bújt! Ritkán hallottam nőt horkolni, de jót mosolyogtam rajta! Na azért, nem a durva hangos horkolásra gondoltam, hanem arra kis halk, de a szuszogástól erősebb levegővételek sorozatára. Majd hajnali három körül kipattant a szeme és mindenképp fel kellett kelnünk, hogy megnézzük, a barátnői mit csinálnak! Meg is néztük őket. Majd pár perc után átment a szobájába, hogy hozzon magának kekszet! Vártunk rá, majd később kiderült, hogy pár jó barát kivitte a Vasutas nevű kocsmába - ami nincs messze a kollégiumtól – pizsamástól, mamuszostól! Ahogy ezt meghallottuk, gyorsan felöltöztünk és mentünk az ivóba, hogy megnézzük! Már a Vas ajtajában hallottuk, hogy valaki nevetve az ő nevét hangosan mondja! Na, mondom, jó helyen vagyunk! A kiscsaj történelmet írt! Egy csöndes kislány, akiből maximum azt nézed ki, hogy a plüssmacijával járkál mindenhová, ott ül a kocsmában, pizsamában! Belevaló csajszi!

És ilyenkor jön a kérdés ugye, hogy a tervem megvalósult-e? Bejött-e, amit elterveztem? Összejöttünk-e? A válasz az, hogy: nem! De az akarat ott volt mindkettőnkben! Úgy vágytam rá, mint Ő rám!
Kaptam egy jó ötletet, mely hirtelen eszembe sem jutott! Egy romantikus helyre vittem el, ami tökéletes arra, hogy megbeszéljük azt, ami régóta pezseg bennünk! Kivittem a kollégium tetőére, és innen mondhatom azt, hogy igen, mindent sikerült megbeszélnünk és együtt vagyunk! Ez az egy apróság kellett. Igaz, nem esett a hó – csak másnap -, de így is megfelelő volt a hangulat és a látvány!

És még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy barátok nélkül az ember bizony nagyon nehezen jut egyről a kettőre! Szerencsém van, hogy olyan emberek vesznek körbe, kikre számíthatok! Nagyon nagy köszönet annak a 3 embernek (Anita,Niki,Ádám) - plusz egy valakinek, kit nem említhetek meg -, akik azon voltak, hogy nekem összejöjjön az, amire a legjobban vágyom!

Köszi, srácok!

Még mindig hihetetlen, hogy egy mosoly ennyire meg tudott változtatni. Azóta boldogabb vagyok, és rengeteg új dolog értelmet kapott! Tudom, hogy ahogy most Barbi olvassa ezt a sztoryt, jól esik neki tudni, hogy az Én szemszögemből hogyan is történtek az események…, és biztos vagyok benne, hogy most éppen mosolyog!

 

Amikor majdnem apa lettem

2010.11.23. 20:14 | neovok | Szólj hozzá!

Igen, emlékszel az előző sztroyra! Ez annak a csúnya lezárása. Biztos hallottál már arról, hogy a szerelem néha bolonddá tesz. Itt is valami hasonló dolog történt.


Elmeséltem, hogy mi történt velünk, amíg együtt voltunk. Én épp a kollégiumban voltam és a Káosz-napok nevű rendezvényt bonyolítottuk le a KOB-osokkal. A KOB teljes neve: Kollégiumi Bizottság! A kollégiumban lakók életét és annak színvonalát próbáljuk szinten tartani „Mindent a kollégistákért” címszó alatt! Szeretem ezt a munkát.
Már túl voltam Beán és készen álltam arra, hogy bárkivel összejöjjek és éljem az életem. A rendezvény harmadik napján szokásomhoz híven fényképeztem az embereket! Épp Dzsörzé bál volt. Nagy hagyomány a SZIE-ABK-n! Retro ruhákat húzunk magunkra a világ 60-70-80-as évek slágereire ropjuk a táncot! Épp ott voltam a tömegben, és ahogy oldalra tekintettem…
Azt mondják, hogy nagyon ritka eset a tömegben meglátni és megszeretni valakit! Hihetetlen! De így történt! Ott ült oldalt a tánctérnek, és ahogy rátekintettem, egy olyan mosollyal üdvözölt, melyet az ember csak álmaiban láthat! De ez egy másik sztory!

A Káosz-napok után hazamentem a családomhoz és egy – komolyan mondom, ordítottam dühömben – olyan hírt kapok Beától, hogy Ő terhes! Lehetetlennek tartottam, de nem a józan ész, hanem az elborultság győzött nálam! Le akartam zárni a kapcsolatot, megláttam egy meseszép lányt és még egy ilyennel is keresztbe tesz nekem! Elmondta, hogy mik a tünetei, hogy hányik mindentől, lefogyott és még a menstruációja is leredukálódott 3 napra! Hmm…, magyarázok! Szakításunk óta hányt, akkor kezdett lefogyni és rengeteget idegeskedett! Nem evett semmi! Ha valaki terhes, akkor az ilyen tüneteknek hamarabb kellene jelentkeznie! Én egyszerűen azt mondom, hogy gyomor ideg! Ráadásul a nagyanyja szerint tutira terhes, mert ő is így volt annak idején!

Találkoztunk Gyöngyösön és elborultan megmagyaráztam, hogyha mégis terhes, akkor sem kell sem Ő sem a gyerek! Vetessük el, állok minden csekket!
Mondtam neki, hogy vegyen terhességtesztet, de Ő nem, mert egyszer hazudott neki, inkább vár egy hetet, hogy a saját orvosa megvizsgálja! Kicsit elgondolkodtam magamban! Ha nő lennék és szakítok a párommal és nem akarok gyereket, akkor minden alkalmat megragadok, hogy biztató eredményt kapjak!

A koliba visszatérve nem tudtam kihez forduljak! Ki kellett magamból beszélnem, így benyitottam két drága szervezetis csajhoz azzal a mondattal, hogy:

-Lehet, hogy apa leszek!

Azok a szemek, ahogy rám meredtek! Elhívtam Anitát, hogy sétáljunk már egy kicsit, mert meg kell nyugodnom! Végül sikerült egy picit! Amiket mondott, azok megnyugtattak! Köszönöm neki, hogy meghallgatott. Bármikor lehet rá számítani! De, hogy pontot próbáljak tenni a vasárnap végére, el kellett mennem sörözni! Senki nem jött, így egy magam kiültem a kocsma teraszára! Csak gondolkodtam és merengtem! Nekem nem lehet gyerekem! Nem érek rá az ilyenre még most!
Később jött egy pár kollégista csajszi! Ők is szomjasak lehettek. Bementek, Én pedig társalogtam tovább a sörömmel és halomra szívtam a cigarettát! Majd meglepő módon kiült mellém az a csajszi, akit a Káosz-napok-on láttam meg! Annyira jól esett vele beszélgetni! Teljesen elterelte a gondolataimat! Egy igazi kis szeretni való. Róla majd többet is mesélek, mert Ő egy külön sztory!
Egész héten rágnom kellett volna magam a dolog miatt, de voltak mellettem épp elegen, hogy segítsenek józanul gondolkodni! Végül eljött a várva várt péntek! Nem terhes! Bőven elég mondat volt ahhoz, hogy lezárjam ezt a kapcsolatot!

A péntek óta sokkal szabadabb vagyok! Ezzel a lánnyal csak problémáim voltak, de egy pár fontos dolgot megtanultam tőle! Az egyik az, hogy ha óvszer nélkül csinálod, egy ilyen mondattal az őrületbe tudnak kergetni! A másik pedig az, hogy ha egy kapcsolat kezd elromolni, az el is fog! Főleg, ha nem vagy szerelmes! Végül pedig csak annyit, hogy bajban ismerszik meg, hogy kik az igazi barátaid!

Spontán válaszolt "Igen"

2010.11.23. 18:41 | neovok | Szólj hozzá!

Mindenkinek volt már kapcsolata az életében! Akár rossz, akár jó, de valamilyen volt. Van egy olyan mondás, ami úgy hangzik, hogy:

„Lakva ismerszik meg az ember!”

És mennyire igaz ez a mondás. Mindig is spontán akartam magamnak párt találni. Sikerült is, na de ez nem egy álom időszak volt!
Körülbelül 5-6 hónapja történt! Gyöngyösön szálltam le a buszomról és épp indultam a 8-as állomásra, amikor a tömegből felém rohant egy régi ismerősöm, Bea. Róla annyit kell tudni, hogy a gimnáziumban régen alapítottam egy társaságot. Amolyan rock és metál ízlésű emberekből állt! A nevünk AcÉLHAL volt. Tagja volt ennek a baráti körnek és ráadásul az egyik volt kapcsolatbelim – a kékrózsás sztorys csaj - jó barátnője! Személyiségre eléggé hebrencs, felelőtlen, meggondolatlan, állandóan vihorászó, szétszórt, de önmagát komoly, tanult és felelősségteljes nőnek mutatja! Makacs és csak a saját magának ad igazat! Ezt a női típust hívhatjuk nyugodtan Éretlen-porcelándominának!

Szóval, felém rohant és szó szerint rám ugrott. Az egész buszmegálló minket nézett. Meg is lepődtem, hogy ennyire hiányzok a régieknek?! Jól elbeszélgettünk, majd búcsúzásképp gyorsan adott egy csókot és rohant a buszra. Nagyon nem is zavart a dolog. Fel sem tűnt, de mikor már a buszomon ülve hazafelé tartottam elgondolkodtatott az, ami történt. Nem volt barátnőm sem futó kapcsolatom, így kaptam az alkalmon és összejöttem vele! A részletekre nem emlékszem…..

Ehhez a nyárhoz hasonlót még nem éltem meg! Egész évszakban esett az eső. A hírek, az újságok csak az áradásokról és a mezőgazdaság tönkremenéséről beszéltek. Ebben az időben hunyt el Bea édesapja. Pont azon a hétvégén történt a baj, amikor az első családlátogatásom lett volna náluk. Ők a hegyekben laknak, az apja pedig imádott gombázni az erdőben. Azzal nem is lett volna baj, de zuhogó esőben indult neki a rengetegnek! Két napig nem is tudtak róla semmit. Én is ott voltam az erdőben és kerestem az apját! Versenyt futottunk az idővel, de valahogy mindenki érezte, hogy élve nem találjuk meg……így is lett!

Kegyetlen érzés, ha elvesztjük azt, kit szeretünk! Nehéz feldolgozni! Bea a hír hallatára összeroskadt és remegésében, könnyeiben ott volt Én és az unokatesója karjaiban.
A temetésre egyértelmű volt számomra, hogy mennem kell és támogatni a jelenlegi páromat. Ez volt az első lépésem a családjuk felé és be s fogadtak.
Bea mondta, hogy a nagyanyjával nem jönnek ki (apja anyjával) és szeretne kikapcsolódni a nyárra! Egyetlen ötletem volt. Az, hogy hozzánk költözzön és majd nálunk rendbe jön!

A hozzánk költözése után egy hétig minden jó volt! Mint egy friss kapcsolat. Ismerkedő időszak. Örülök, hogy oda költözött hozzánk, mert így kiderült, hogy őt nem lehet szeretni! Megtudtam a múltját! Igaz, ismertem gimnáziumból, de az csak amolyan felszínes volt. Bevallotta és nem is szégyellte, hogy rajta rengeteg ember végig ment! Még egy harmincon felülinek is volt szeretője. Lenyeltem. Úgy voltam vele, a szerelem erősebb, de nem így lett! Főleg akkor, mikor telefonon is keresték az egyének, hogy ugyan hol van, mert éppen buli van és dugni kellene! Ő mindenkit elhessegetett, de nagyon KELLEMETLEN volt a dolog! Főleg, mikor én veszem föl a telefont és engem oktatnak ki, hogy ugyan már, adjam oda Beát, mert…na!

„A múltad meghatároz, de nem lehet teher!” Ez így van, de könyörgöm, ez nem múlt, hanem maga az undor és fertő!! Napról-napra folyamatosan ábrándultam ki a lelkéből és testéből egyaránt! Édesapámnak nem volt vele baja. Eleinte anyumnak sem, de később őt is megbántotta szóban (de nem szándékosan)! Úgy a nyár vége felé már szerettük volna, ha hazamegy és meglátogatja a nagyszüleit. Segített volna nekik így a borzalmas eset után, de ő nem! Ő nem megy haza veszekedni! Ne legyen ilyen, de ha nekem hallt volna meg valakim, annak a sírját elég sűrűn látogatnám az első egy évben!
Szóval, napról-napra távolodtam ettől a nőtől! Célozgattuk neki, hogy ideje volna haza menni, de csak nem vette észre magát és mégis maradt! Nem akartuk megbántani, de valahogy nem volt szívünk, hisz, árva a csaj! Sem apja sem anyja! Anyja 14 éves korában elküldte otthonról, mert ő meg a nevelő apja nem jöttek ki egymással meg minden. Ez a rész soha nem is érdekelt! A nyáron voltunk egy barátnőjénél – Briginél - házibuliban. Őt nagyon megkedveltem és az egész társaságot! Imádom őket! Jó bulik voltak.
Elérkezett a nyár vége, az iskolakezdés! Végre hazament Bea! Annyira jó volt a szobámban úgy ülni, hogy nem hallom a vihorászását! Nem nyávog reggelente, hogy este beszéltem álmomban, hogy leszedtem róla a takarót, és hogy a szúnyogok megeszik! Csak a nyár végére értékeltem az egyedüllétet! Megkönnyebbülés és megváltás volt az üres szoba.
Innentől 90%-ban csak távkapcsolatban éltünk! Állandó telefontéma volt! Nekem már annyira nem tetszett ez a téma, hisz kezdtem elhidegülni tőle.

Az első dolog, amivel megbántott az akkor volt, mikor a hobbim minősítette le a nullára. Én nyolc éves korom óta színjátszózok. Rengeteg díjat, sok aranyat és külön díjakat zsebeltünk be mind a mai napig. Olyan szinten vagyunk, hogy még esküvőkön is díszvendégek vagyunk és versekkel tesszük fejthetetlenné a „Boldogító IGEN-t”! Örömmel meséltem neki, hogy fellépésen voltunk és nagyon várjuk az eredményt, de Ő csak annyit mondott, hogy:

- Minek ugráltok? Úgysem nyertek vele semmit! Nincs értelme az egésznek! Hétvégente a próbák helyett inkább vele foglalkoznék!

De könyörgöm! Mikor tudtam, megoldottam a találkozásokat! Ezzel nagyon megbántott! Inkább bíztatott volna. De Ő nem, hisz ami a szívén az a száján! Hát ez rosszul sült el!

Innentől jelképesen szakítottunk, de azt akarta, hogy próbáljuk meg újra. Adjunk esélyt a kapcsolatnak és majd ő megváltozik. Hát, nem sok változás történt. Én flegma voltam vele a telefonban mikor felvettem. Nem tudtam elviselni a modorát.

Később megbékéltem vele és egy megbeszéltük, hogy hétvégén lemegyek hozzájuk és beszélgetünk, majd Brigiékhez elmegyünk egy házibulizni! Ezt is elrontotta! Azzal jött a telefonba, hogy ő tudja, hogy veszekedni fogunk, de nagyon, utána pedig elmegyünk egy jót bulizni! Kérdem ÉN, hogy lehet így lelombozni az embert! Én békülni szerettem volna és megmenteni mindent, de mindent elrontott! Veszekedtünk a telefonba már olyanokon, amiknek semmi köze a dologhoz, majd ha jól emlékszem kinyomtam a telefont. Rengeteg bagó és sör kontra whisky fogyasztottam el! Nem aludtam semmit, csak azon gondolkodtam, hogy van-e értelme vele folyatnom? Nem is szeretem, nem is kell nekem ez a nő! Akkor mindek idegesítem magam! Reggelre megszületett a döntés! Összepakoltam a ruháimat, hogy indulásra készen állok. Elszívtam még pár cigarettát és az eredmény az lett, hogy felhívtam és azt mondtam:

- Elegem van belőled! Nem megyek sehova! Gyere a cuccaidért és felejtsük el egymást (persze elég ideges hangvételben)! Bele is egyezett és kb négy óra múlva jött is a ruháiért, amiket még nyáron hozott hozzánk! Furcsa döntés volt. Ha valakit szeretünk, és egy ilyet vág be a telefonba, azt úgy kell elintézni, hogy jah, szemét vagy! Leakasztom egyik haverom és rohanok a motyómért! Mindegy! Brigivel és egy közös haverral érkezett! Bejöttek hozzánk! A szüleim megvendégelték őket! Majd jött a közös beszélgetés, ahol végre olyanokról beszélgettünk, amikről már régen kellett volna! Úgy voltam, hogy nem megyek le hozzájuk, de Brigi meggyőzött, hogy ha már miattam összehozott egy buli, akkor ne kéressem magam!
Végül lementünk együtt! Beáéknál beszélgettünk majd meglátogattuk Brigi partyját! Elég lehangoló volt, mikor Beának a hiszti rohama előtört,...és minden más!
Másnap elindultam a koliba! Bea becsempészett egy telefont a táskámba, amin ingyen beszélhetünk! Nem kellet volna, hisz Én már akkor lezártam, de így nem tudtam végleg elszakadni tőle! És innen kezdődik a következő és lezáró sztory, „Amikor majdnem apa lettem”!

A párválasztás nem egy egyszerű dolog! Egyszer akartam spontán lenni és ez lett az eredménye! Egy olyan kapcsolat lett, melyben csak veszekedést és érzelemmentességet látok. Nem lehet csak úgy fejjel menni a falnak, mert hiába kemény a koponyánk, a fal valószínűleg nagyobbat üt!

Új külső új ember

2010.11.10. 18:31 | neovok | 1 komment

 Szeretném elmesélni azt a sztorit, amikor levágattam a hajamat! Elég nagy meglepetést okoztam vele mindenkinek.

Rövid hajam eddig csak kétszer volt! Egyszer gimnáziumban vágattam le. Abban az időben csak a metal-nak éltem, így természetes, hogy nagy lobonc volt a fejemen! Majd meguntam a frizurám és levágattam féloldalra fésült, szemöldökig érőre. Abban az időben jött a fiatalságnak az egyik legszánalmasabb divatirányzata a Tokio Hotel által! Megszülettek a magyar emo-k. Vélemény tudnék írni erre a kevert hazai trendre, de annyi moderáló jelet nincs kedvem írni. Szóval, az új frizurám erősen hasonlított erre az új hullámbeli tinédzserekéhez! Adták is a haverok a poénokat, Off-okat és egyéb szellemes megjegyzéseket...Velük együtt nevettem! Hát istenem! Aki nem bírja a kritikát, az igyon egy sört! Aki bírja, az meg több sört.

Mióta az egyetemen vagyok, az emberek úgy ismertek meg, mint hosszú hajú és szakállas egyén. Ez tartott három évig! Majd elérkeztünk a következő hajvágáshoz! Vicces, mert ugyan annál a fodrásznál vágattam le a copfom, mint régen!

Már két hete folyamatosan gondolkodtam rajta, hogy valahogy meg kellene változtatni a külsőm! És igen, a hajamat már untam, így fölhívtam haverom (azt a fodrászt)! Kérdeztem, hogy mikor ér rá, mire azt válaszolta, hogy bármikor! Kaptam is az alkalmon, hisz:
"Egyszer élünk" /Rada Barbara/
Beültem a kocsiba és végig az járt a fejemben, hogy most végre meglépem azt, hogy levágatom a hajam! Fel voltam pörgetve szó szerint! Megérkeztem a "vesztő helyre"! Épp a kocsijába próbálgatta az új hangtechnikát (de ez unalmas rész, így tekerjünk is odáig, hogy beültem a kopasztó-székbe)!

Ott ülve elbizonytalanodtam! Elkezdtem filózni, kételkedni és elbátortalanodni! Megkérdezte, hogy végül is mit csináljon a hajammal? Igazítsunk rajta, a töredezett hajszálakat tüntessük el vagy valami hasonlót? Én meg kicsit remegő hanggal megkérdeztem:

- Emlékszel, mit csináltál a hajammal 4 évvel ezelőtt?

Még soha nem láttam embert, aki annyira kikerekítette volna a szemeit, mint Ő! Rázta a fejét, hogy ő nem! Ne legyek barom! Még egyszer ilyenbe nem megy bele! Gondoljam meg!
Én meg úgy ültem! Néztem rá! Néztem a copfomra! Majd határozottan megmondtam, hogy mindet vágd le! Hát...el kezdtem izzadni erre a kijelentésemre! Nyakamba rakta a rongyot! Elkezdte méregetni a hajam! Előkotorta az ollóját!
Komolyan mondom, a következő fél perc volt a legnagyobb megpróbáltatás számomra! Ott ültem a székben szemben a tükörrel! Csak azt láttam, hogy az olló közé veszi a copfom és pillanatokon belül nem lesz hajam! Még utoljára megkérdezte, hogy valóban így akarom? Mert ha levágja azt már nem lehet visszaragasztani?!! Elbizonytalanodva bevágtam, hogy csak gyorsan VÁGD MÁR LE!!!
És hallottam, hogy a kegyetlen öreg fém olló alatt recsegni kezd a hajam, ahogyan vágja! Kinyitottam a szemeim és azt láttam, hogy le sem vágta, csak bele! Azt az undorító, kárörvendő recsegő hangot még négyszer kellett végig hallgatnom, mire megszabadultam a hajamtól! Nem kívánom senkinek azt az érzést, ami akkor volt bennem!

Olyan furcsa volt a copfom ott látni magam előtt az asztalon! Rátekintve a régi énemet láttam, de ezt gyorsan elfelejtve belefogtunk az Új Ember legyártásához!

Végül megszületett az új frizurám, de ezzel nincs vége a sztorinak! Innen kezdődtek csak az újabb és az újabb események, melyeken csak meglepődni tudok!

Azt mondják, hogy a megszokott dolog sohasem tud újat mutatni, csak emléket! Valóban így van! Én meguntam a monoton és jól megszokott egyetemista életemet! Valamivel nagyot akartam újítani! Föl akartam kavarni a vizet körülöttem, hátha megváltoznak az unalmas pillanatok! És így is lett! Új külső, új egyéniség és új történetek! Egyáltalán nem bántam meg! 

A kék rózsa

2010.11.08. 21:15 | neovok | 2 komment

 
Tudjátok, mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor azt hiszi, hogy most sikerülni fog! Amit elterveztél az most be fog teljesedni! Hát…előfodrult, hogy csak részben vagy egyáltalán nem az sül ki a dologból, amire számítasz! De nem ugorjunk ennyire előre. Csak szép lassan.
Egy nagyon régi exemmel beszéltünk meg találkozót. Nagyon kíváncsi voltam rá, hisz rég láttam. Az internetes csevejek meg lementett JPEG-ek mégsem olyanok, mint a valóságos egyén. (mosoly)
Izgatott voltam, de lelepleztem a magabiztosságommal és az új külsőmmel. Levágattam a hosszú hajam és a hosszú szakállam. Megbeszéltük, hogy találkozunk a városi buszmegálló 8-as megállójánál. Hát, mikor odaértem, nem volt ott! De nem is sejtettem azt, hogy pont az a nő ő volt, akit három lépéssel a megálló előtt láttam háttal.
Így, hogy nem találtam, rágyújtottam és vártam. Majd pár pillanat múlva felém indult az a csaj. Néztem és hirtelen beugrott az arca. Hogy-hogy nem ismertem föl? Nevettem is magamban! Sokat változott. Nőies lett az alakja (régebben vékonyabb volt) és a haja stílusa is. Mondjuk a frizurát eltalálta, hisz a kedvenc fazonom választotta. Hosszú egyenes barna és fufru. Huhh!
Mikor köszöntünk egymásnak – ahogy említettem- , döbbent voltam…..majd megöleltem üdvözlés képen! Szokásomhoz híven éhes voltam, így az első programot meg is adtam! Elindultunk kaját keresni. Közben az általános sablon szöveget vettük elő! A tipikus:
-Hogy vagy? Mizu veled? Mesélj valami érdekeset?…….
Folyamatosan tartottam a beszélgetést. Nem hagytam semmilyen üres járatot, nehogy megszakadjon a kommunikáció köztünk, ami áltan jelentéktelenné válna ez a nap! Olyan kaját nem találtunk, amire én gondoltam, de utunkat keresztezte egy kis bolt, ahová Ő be akart menni. Rágyújtottam – gondoltam amíg várok, ne unatkozzak - ,de nem ment be. Inkább megvárta, hogy „végezzek” és együtt menjünk be! Tudtam, hogy régen dohányzott. Mondom, megkínálom. El is fogadott egy szálat!
Végre szereztem kaját a boltban. Ja, igen! A boltban vett a húgának egy csomag cukrot. Lehet, most valakinek ez jelentéktelen, de megmagyarázom! Régen Ő mindig vett a húgának abban a boltban egy csomag édességet és most is! Még mindig figyelmes. Mégis csak maradt benne olyan tulajdonság, amit megszoktam évekkel ezelőtt!
Eszembe jutott egy dolog, amivel - gondoltam – megnyerem magamnak! El is indultunk, hogy megcsináltassam! Ezen túllépve volt még időnk, így beültünk és kértem egy kólát, neki pedig valami gyümölcslevet, aminek olyan állaga és színe volt, mint a vörösbornak! Meg is jegyeztük szóban! Láttam rajta, hogy a személyiségem nem riasztja, sőt, úgy érzem nagyon is tetszett neki! Láttam rajta, hogy örül annak, hogy találkoztunk végre! Valahogy ez a rész tetszett az egész találkozásból. Ültünk, a pultos kiszolgált minket és csak egymással foglalkozhattunk! Na, jó! Igazából folytattuk a szokásos „Ismerjük meg a másikat újra” témát. De nem hagytam mosoly nélkül ülni!
Lassan a találkozó végéhez közeledtünk így nekivágtunk az utolsó útnak.
Egyre izgatottabb lettem, hisz a nagy meglepetés nemsokára előbukkan a szürke homályból! Rövid csevej után átadtam neki a kék rózsát, amit a helybeli virágosnál készítettem. Hehe…vicces volt a következő két perc. Arcára kiült a: megdöbbenés, habozás, kétely, meglepettség, düh és még….más nem! Nem akarta elfogadni!
-Nem, nem fogadhatom el!
De ÉN erősködtem! Bevetettem az óvodás, nagy óvodás majd pedig a „szobor, ki akkor kel újra életre, ha teljesítik a kérését”! Hát he-he…egyik sem jött be! A heves pislogása azért elárulta, hogy igazából akarja Ő az ajándékom, csak Ő…igen, neki van valakije! Elég régóta együtt él valakivel! A rózsát kezemben fogtam, majd, mintha semmi nem történt volna, beszélgetni kezdtünk teljesen más témákról, a virágot pedig észre sem véve!
Hm...most kretén lúzernek nézhetek ki, de valójában erre számítottam! Valójában nem a rózsán volt a hangsúly, hanem azon, hogy mennyire függ Ő a jelenlegi barátjától! És igen, bármilyen szöveg, ideológia, világot megváltó és emberiséget meggyalázó hittérítő dal, mese, prófécia, használati utasítás és egyéb marhaság jöhet szóba, akkor is egy a válasz! Hűséges, de a romantikára és a csábításra vágyik! És tőlem örömmel fogadta! Megnyugodtam, hogy még mindig ismerem és valójában olyan, amilyennek szeretem!
Hazafelé sétálva egy kis kitérőt tettem! Nem tudom, mi vezérelt, de olyan úton mentem, ami soha az életben! Kavarogtak bennem a gondolatok! Szólt a fülemben egy acoustikus gitár dal és mintha a dallamokkal egyszerre haladtam volna előre...
Kék színű volt minden! Bárhová is néztem, a gyönyörű kék árnyalataiban játszott! Valahogy el kell fogadnunk a múltat és beleépíteni a jelen életünkbe. Előfordulhat, hogy az emlékek csupán egy sztoryvá alakulnak, melyeket egyszer el lehet mesélni másoknak, de vannak olyan dolgok, melyek még arra várnak, hogy kiforrjanak! Ennek a történetnek még nincs vége! Tudom!
Hogy a rózsával mi lett? A templom előtti Mária szobor elé tettem, majd tovább indultam! Egy pillanatra még hátrafordultam, hogy utoljára megtekintsem kinek is csináltattam a virágot!
Érdemes elmerülni a múltunk számunkra gyönyörű pillanataiban. Éltetni kell őket, mert nélkülük nem lennénk azok, kik a jelenben élnek. Viszont különbséget kell tenni! Engedem, hogy magával sodorjon, amíg csak lehet! Tisztában vagyok vele, hogy a fenséges kék színű álom csupán akkor fog véget érni, ha becsukom a szemeim és valaki megfogja a kezeim!
 

Az első bejegyzés

2010.11.01. 18:30 | neovok | Szólj hozzá!

Valljuk be őszintén! Mindenkinek vannak sztoryai! Vicces, tanulságos, elgondolkodtató vagy csak szimplán emlékek, melyeket érdemes felidézni és talán még el is mesélni másoknak!

Valahogy Én is így vagyok! El akarom mesélni neked, hogy hogyan is lettem Janka József!

 

 

 

Címkék: elő