Írtam egy rímelő olvasnivalót!

2011.01.09. 19:50 | neovok | Szólj hozzá!

Régen verseket, majd később dalszövegeket írtam. Nem tudom miért, de az idő múlásával ez a hajlam kiveszett belőlem vagy csupán lusta voltam a gondolataimat papírra vetni. Általában akkor tudtam rímelő olvasnivalót alkotni, mikor lelkileg boldog voltam. Lehet hogy most is ez az érzés vezette tollamat!
Tudom, nem Én vagyok az egyetlen, aki verset vagy éppen dalszöveget írt. Nem is Én leszek az utolsó. De valahogy örömmel tölti el az embert, ha alkotni tud valamit.

Általános iskolában imádtam az irodalmat! Szerettem olvasni a nagy mesterek műveit. Épp Arthur Rimbaud-ról tanultunk nyolcadikban, amikor az osztályfőnököm odaszólt nekem poénosan (ő tartotta a magyar tanárunk):
 
- Athur Rimbaud első kötetét 15 évesen írta meg. Na Jóska, neked még van egy kis időd! Húzzál bele!
 
Akkor csak nevettem ezen a dolgon, de valahogy elkezdett érdekelni a dolog. Igaz nem az első kötetemet, de az első versemet úgy 15 éves koromban írtam. Hát na! Elkéstem (nevet). Majd idővel belevetettem magam a versírás rejtelmeibe. Akkor különlegesnek és egyedinek éreztem magam, hogy ilyet csinálok, de később beláttam, hogy sok gimnazista ifjú ír verseket. Gimiben senkinek sem tudtam megmutatni a verseimet, mert nem értett hozzá senki. Végül az irodalom tanárom volt az, aki olvasta és elemezte az irományaimat, és tetszett neki. Sőt, egyik versemet még meg is jelentette a Heve Megyei újságban. Poénos volt, hisz a művem a jeges tájról és dermesztő érzelmekről szól, erre egy júniusi számba jelent meg! Mondta is, hogy annyira jól esett egy kis hűsítő olvasmány abban a forró hónapban (nevet)!
Gimiben nagy buzgón megalapítottam egy versíró klubot, melyről sokat nem tudok mesélni! Akkor jó bulinak tűnt, de csak fellángolás volt! 
A legtermékenyebb időszakom akkor volt, mikor a gimnáziumi szerelmemmel voltam együtt! Emlékszel? A "kék rózsás csaj"!
 
Egy kiegészítő történet:
Hevesen (ahová jártam suliba) meg volt hirdetve egy vers író verseny. Természetesen pályáztam Én is. A akkori párom biztatott is. Úgy éreztem, az Én versem ér valamit, tudok alkotni, és jobban mint mások! Az eredmény hirdetés a Művelődési házban volt. Az eredményt elért verseket előadták erre külön fölkért emberek. És nagyon rosszul érintett az, hogy az enyémet nem adta elő senki. Más néven nem kaptam helyezést. Kíváncsi voltam miért és a válasz elég megdöbbentő! Azt mondta az az illető, aki rangsorolta a verseke, hogy az enyém túl szomorú vagy inkább depressziós. Rettenetesen el van keseredve, hogy vannak olyan fiatalok, akik így tudnak írni! Hát könyörgöm, nem lehet mindig a boldogságról írni. Úgyhogy az első megmérettetés volt számomra a legborzasztóbb. Nagyon le voltam törve e miatt! Pár évvel később végül eredményeket értem el az interneten rengeteg irományommal, de azok soha nem fogják velem feledtetni az első próbát.
 
A gimis párommal még vers formájában leveleztünk is. Miután szétmentünk, egyre kevesebbet írtam. Még a kapcsolatunk idején vett magának egy emlékkönyvet, ami megtetszett nekem, így kaptam tőle egy ugyan olyat. Ezekbe a könyvekbe írtuk verseinket. Mikor elváltunk egymástól, nekem adta az övét emlékbe. Eredetileg akkor adta volna át nekem, mikor betelik, de a kapcsolatunk hamarabb véget ért, mint gondoltuk volna.
Később próbálkoztam leírni gondolataimat, de nem voltak azok az igazi alkotások. Születtek versek, de azok mind üresek voltak számomra. Az utolsó versemet valamikor egy éve írtam, pár napja hallottam egy dallamot, melyre megszületett egy új mű!
 
 
Gyönge háborgás
 
Nyílik ablakom, a tájra most kinéz,
minden, ami volt, már fáj és oly nehéz.
Békességre vágyik szívem minden nap.
Idilli kép.
 
Boldog világban szeretnék én élni,
természetnek lágy szelét úgy fölkérni,
hogy minden nap haláli táncot járjunk el.
Idilli kép.
 
Ez egy álom, mi lelkem mélyén megtalálható.
Ez egy álom, vérző sebből falra föl írható.
Én csak álmodom, hogy a mennyben többé háború nem lesz tovább!
Oh jeah, jeah, jeah!
 
Egy angyal álmai fogantak meg bennem,
a háborgástól távol érzem mindenem.
A szél görgeti könnyeimet arcomról.
Idilli kép.
 
A boldog világot találtam meg benned,
minden érintésed puha s oly meleg.
Érzelmeket táplálsz, szívem megremeg.
Idilli kép.
 
Ez egy álom, mi lelkem mélyén megtalálható.
Ez egy álom, vérző sebből falra föl írható.
Én csak álmodom, hogy a mennyben többé háború nem lesz tovább!
Oh jeah, jeah, jeah!
 
 
Itt valójában nem a dal mondanivalóján van a hangsúly! Nem a szöveg miatt írtam új sztoryt! Egyszerűen csak újra van kedvem alkotni, és ezek szerint...boldog vagyok!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jozsefjanka.blog.hu/api/trackback/id/tr412572431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása