.jpg)
„Vágyom, hogy vágyak rá”! Valahogy mindig így kezdődött nálam minden szerelmi kapcsolat. Mikor üresnek éreztem a percet, mi eltelik fölöttem, azt akartam, hogy legalább egy ragaszkodó gondolat eljuttasson ahhoz, ami kitölti bennem a felcsapongó ürességet.
Az első szerelem olyan, akár egy egzotikus gyümölcs. Még sosem láttál olyat. Megcsodálod hogyan is néz ki, beleharapsz és a zamatos, lédús íze delíriumba áztatja az ízlelőbimbóid minden észlelési tartományát. Imádod, és nem is kell más, csak az… és mikor megválik tőled, keresni fogod. Nem éred be kevesebbel. Szükséged van rá. Ilyen a szerelem számomra.
Már hosszú ideje hiányzik. Hiába voltak futó kapcsolataim az életem során, és hiába volt bármi is, csak pillanatnyi fellángolásokkal tudtam életben tartani éhező vágyaimat. Azt mondják, hogy a szerelem jön magától, hiába is keresed és vágysz rá. Parancsolni nem tudsz neki. Mikor kedve támad rád, megtalál!
Mikor az ember ráér gondolkodni, kicsit leülni és kiszakadni a minden napok szürke monotonjaiból, van ideje visszaemlékezni és rendszerezni, mi milyen hatással volt és mekkora jelentőséggel bír. Ha megkérdezik tőlem, hogy „Milyen kék is volt a tenger”, csak azt tudom válaszolni, hogy ragyogott csiszolt kék gyémántként, de oly hamar salakká vált! Bármiről lehet szépen emlékezni, hisz mindig ezzel jönnek a magukat bölcsnek nevezett emberek. Minden rosszban van valami jó vagy Nézd a jobbik oldalát. Persze… ezek azok a szelektáló képességek, melyek segítségével megpróbáljuk könnyebben elfogadni azt, ami megtörtént és pozitívan látni a holnapot…
„Az igazi vég, a megbékélés, az élet kezdete.” /Raana Raas/
