jozsef_janka

A könyv jó dolog. A könyv a műveltség alapja. A könyvek azok, melyek tanítanak, szórakoztatnak, kikapcsolódást nyújtanak vagy éppen segítséget. Ezer és egy jellemzőt lehetne mondani, de nekem egy jut mindig az eszembe, ha arra a két egyforma, kézzel írott könyvre nézek a polcomon. Az a szó, az emlék. Az egyik az enyém, a másik övé.
Az idézett előszó így szól a mai napig:
”Hát ezt egy ajándéknak szántam. Ebben a verseskötetben megtalálhatod az összes versemet, amit veled/velünk kapcsolatban írtam. Ebben természetesen megvannak a jó és a rossz emlékek is.”
A tini kort mindenki ismeri. Ez a függetlenség, a lázongás, az éretté válás első cseppjeinek gyűjtő pohara. A fiatalság keresi a saját társaságát, élvezi, és egyben gyűlöli az életet, hisz most tapasztal meg új dolgokat. A tini kornak egyik legszebb korszaka maga a barátságok megkötése akár egy életre, és az ettől erősebb kapocs, maga az első nagy szerelem. Mint minden egészséges tini, Én is megtapasztaltam. Kézen fogva sétálni az utcán, összebújva üldögélni a padon, az első fagyi, amit együtt nyaltok el, az első csók. Igazán boldognak lenni. Az Én tinis szerelmi kapcsolatom abban az időben két szóval jellemezhető: bonyolult, de vakon boldog. Ragaszkodtunk egymáshoz. Bármilyen hibát is tettünk, mind csupán próbálgatás és kísérletezés volt. Szakítani, majd pár nap múlva megbocsátani úgy, hogy legközelebb ilyen nem lesz! De helyette más és más hibát generáltunk. Így természetes. Addig boldog egy fiatal párkapcsolat, amíg elég időt tudnak egymással tölteni. Ha valami nagy változás következik be a megszokott vonalon, képes felborítani mindent. És a legésszerűbb és legáltalánosabb mondatok rá, hogy fiatalok vagyunk! Szeretlek, de ez így nem működhet tovább! A távolságot nem bírom!
A fiatal szív amilyen gyorsan képes megtörni, oly hamar alkalmazkodik és összeforr, majd megtelik újabb boldogságot adó érzésekkel. Az első szerelem mindig véget ér, de örökre emlék marad! Ez egy nagyon szép mondás, mert igaz. De mint minden igazságnak, ennek is van számtalan erre rácáfoló változata.
Minket a boldogságból a könyörtelen szakításig sodort a távkapcsolat. Elkerültem egyetemre, ő pedig a gimnáziumban maradt! Nehéz döntést kellett hozni, mert mindkettőnket őröl a megváltozhatatlan valóság, hogy nem lehetünk együtt. És igen, a szakítás gondolata győzött minden felett. Csúf és önző volt. Rákényszeríttet minket a külön utakra, de furfangosabbak voltunk, mint az sejtette volna. Mindkettőnknek volt egy-egy teljesen egyforma üres könyve, melyet egymásnak akartunk ajándékozni teli írva saját verseinkkel. Nem tudtuk befejezni.

Szakításunkkor Ő nekem adta az övét. Teljesen váratlanul ért a dolog. Ott ültem a buszon, kezemben a könyvecskével és néztem rá. Szomorú volt az arca. Nem bírta megvárni, hogy integessek neki utoljára. Nem akart előttem sírni. Ahogy elindult a buszom, úgy néztem végig, ahogy elmegy. Csak a szél fújta szép hosszú barna haját. Nem nézett hátra, csupán a földre. Mire leszálltam, már végigolvastam minden lapot és betettem az enyém mellé. Nem akartam többet beleolvasni. Az enyémet is szerettem volna átadni neki, de oly sokáig vártam, hogy addigra már egy új fiú fogta kezét. Nem akartam ezzel megzavarni!
Évekkel később, mikor újra találkozhattunk élőben és beszélgethettünk arról, hogy mi történt velünk az évek alatt, a könyvecske helyett egy kék rózsát adtam neki, de nem fogadhatta el! Így került az ajándékom egy Mária szobor elé!

”Bármit is tettél, teszel, tenni fogsz, tudd, hogy igaz szerelemből szerettelek, szeretlek és szeretni foglak!”  /az utolsó oldalról/